Aktuális

Kannibálokkal küzdhetnek meg honvédeink

Bors

Létrehozva: 2015.03.16.

Újabb, halálos veszélyeket rejtő, polgárháborúban fuldokló országokba indulnak a magyar katonák. Jelenleg mintegy 700 honvédünk szolgál szerte a világban.

Bosznia-Hercegovina: 150

Az országban húsz éve béke van, mégis 150 katonánk vesz részt az EU békefenntartó alakulatában. Fontos szerepünk van a háborúból megmaradt 200-300 ezer akna hatástalanításában.

Mali: 6

Iszlamista terroristák és tuareg felkelők ellen harcol a sivatagi ország kormánya. Katonáik kiképzését segíti majd 6 honvédünk.

Koszovó: 350

Itt szolgál a legtöbb katonánk 1999 óta. A NATO vezetésével 350 honvéd van itt, ez az ötödik legnagyobb külföldi kontingens. A térségben jelenleg béke van, de feszült a helyzet a szerbek és az albánok között.

Ciprus: 77

Már 51 éve őrzik a békét a sziget görög és török lakossága között az ENSZ katonái. A küldetésben 77 magyar vesz részt.

Irak: 150

A hadifoglyait sem kíméli a brutális kivégzéseiről ismert Iszlám Állam, amely ellen 150 katonát vethetünk be. A terroristák ellen küzdő kurd katonák táborait őriznénk. Erről még nincs parlamenti döntés.

Afganisztán: 123

A NATO irányításával 2003 óta vagyunk itt jelen. Őrző-védő, kiképzési és újjáépítési feladatokat látunk el. Eddig három magyar katona halt meg az országban. Az idei évtől 123 honvéd szolgál majd itt.

Szomália: 4

Kalózok, iszlamista terroristák és fegyveres klánok uralják a negyedszázada anarchiába süllyedt területet. Négy magyar segíti majd a szomáliai katonák kiképzését.

Közép-afrikai Köztársaság: 6

Keresztény és muszlim milíciák gyilkolják egymást az országban, a megölt ellenség húsának elfogyasztása sem ritka. Az EU vezetésével 6 katonát küldünk idén.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142857_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143272_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132093_auto_resized.png
metropol.hu

A 47 éves Emőke másfél hónap alatt 7 kilót fogyott, pedig többet eszik, mint előtte

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713510312
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713510312
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713510312
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült