Kamuvizsgálatokkal csalt az állatorvos – 60 ezret kért a nem létező CT-leletért

Kamuvizsgálatokkal csalt az állatorvos – 60 ezret kért a nem létező CT-leletért

állatorvos
PUBLIKÁLÁS: 2018. október 08. 09:30
L. B.

Felfüggesztett börtönt kapott, s három évre a szakmájától is eltiltottak múlt héten egy fővárosi sztárállatorvost, aki hosszú időn keresztül verte át a kiszolgáltatott kutyák gazdáit kamuvizsgálatokkal és fölösleges operációval. Az ügyben öt állat miatt folyt vizsgálat, aki között ott van az a vizsla is, akinek a szenvedéseiről már beszámoltunk. Derűnek meglékelték a fejét, végül állatmentőkhöz került.

– CT-vizsgálatra volt szükség, egy ismerős ajánlásával jutottunk el az érintett állatorvoshoz. Az eredményt értelmezni sem lehetett. Egy megismételt, máshol elvégzett vizsgálaton kiderült: a csigolyák között a korábbi sérüléseiből adódóan az idegpályákat is érintő vérömleny alakult ki, ami korlátozta a mozgását. Másnap megműtötték, de ha ez az első vizsgálat során kiderül, rengeteg szenvedéstől mentesült volna – mesélte a Borsnak Menhard Evelin állatmentő, Derű gazdája.

Az elismert szaktekintély rendszerint el sem végezte a 60 ezres CT képalkotó diagnosztikai vizsgálatokat, amikhez megfelelő gépe sem volt, a pénzt persze elkérte. Gyakran hamisított leletekkel állt elő. További sértettekkel – akiket nagyrészt a Bors cikke nyomán talált meg – Evelin 2015-ben feljelentést tett a rendőrségen.

– Van, akinek a macskáját úgy „sugárkezelték”, hogy ki sem vette a dobozból, de olyan is előfordult, hogy a „daganatos kutyát” úgy műtötte meg, hogy az állat sosem volt daganatos. A műtétről több szakértő is állította, hogy nem végrehajtható úgy, ahogy azt kivitelezte. A tetteit végül elismerte, de tőlünk sosem kért bocsánatot. Az állatorvos kollégák helytállása példaértékű volt – mondta Evelin.    

Kapcsolódó jegyzetünket itt olvashatja

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.