Aktuális

Kalocsai tragédia: Eriket édesapja vitte a halálba

B. B.

Létrehozva: 2015.12.23.

Saját édesapja vezette kocsi vitte a halálba a 15 éves kalocsai K. Eriket. A balesetben az apa, Péter is súlyosan megsérült, mélyaltatásban tartják. Még nem tudja, hogy fia elhunyt.

Egy egész város gyászba borult egy múlt szombati tragikus autóbaleset után. K. Péter és 15 éves fia, Erik, s az apa 19 esz­tendôs barátnője, Anett együtt indult haza Kalocsára. Már csupán pár kilométerre voltak a településtől, amikor Öregcsertőnél autójuk váratlanul lesodródott az útról, és egy fának rohant. A 15 éves tini szörnyethalt, az apa súlyosan megsérült, míg Anett könnyebb sérülésekkel megúszta. Az ismerősök szerint egy fatális véletlen vezetett a szörnyű balesethez:

– Péter nem vezetett soha rosszul, mindig odafigyelt – meséli a Borsnak a család egyik közeli ismerőse. – Kőművesként dolgozott, burkolt, több műszakban is, ha kellett. Sokan azt hitték, ittas volt, de én biztosan tudom, hogy ez nem igaz, Peti nem tett volna ilyet. Valószínűleg egy szörnyű véletlen okozta a balesetet: Peti leejthette a mobilját, lehajolt érte menet közben, és a vállával meglökte a kormányt – vélekedik a fiatal.

Az utóbbi időben nem volt túl felhőtlen a viszony apa és fia között: – Szerették egymást, de a kapcsolatukban törést okozott, amikor Peti elhagyta a nejét. Egyszer ugyan visszatért Erik édesanyjához, de azután újra visszatért a fiánál alig négy évvel idősebb barátnőjéhez. Ezt a srác nehezen emészthette meg – mondja. Hozzáteszi, Erik a balesete előtti na­pon még nagyon boldog volt.

– Végre feloldódott, mert a családi gondok elől elszabadult kicsit szórakozni. Sokan voltak körülötte, felvillanyozott volt, végre jól érezte magát. Borzalom, hogy alig egy nappal ezután már nem élt. Eriket mindenki szerette, hatalmas baráti köre volt. Sokkos állapotban va­gyunk azóta is – mondja.

Az édesapa élet és halál között lebeg, az életéért folyamatosan harcolnak az orvosok. Egyelőre mélyaltatásban tartják, így nem tudja, hogy szeretett kisfia nincs többé. – Nem tudom, hogyan mondják majd meg neki. Olyan labilis a fizikai állapota, hogy félő, belehal, ha megtudja, mi történt Erikkel.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145499_auto_resized.jpg
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713568510
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145713_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Titkos nyomozás folyik a volt győri rendőrkapitány ügyében, már 18 gyanúsítottat hallgattak ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145748_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Világbotrány: ilyen esélyei vannak az antifasiszta nőnek arra, hogy bejusson az Európai Parlamentbe

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713568510
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713568510
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713568510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144930_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól