Aktuális

Kállay-Saunders: Fáj, hogy nem focista lettem

uv

Létrehozva: 2020.02.18.

Csak kevesen tudják, hogy nemcsak a zene, a sport is főszerepet játszott az amerikai-magyar énekes életében, aki a Borsnak elárulta: egy sérülés miatt nem főállású, profi focista.

Ritka, hogy valaki az élet több területén is kiemelkedően tehetséges, és épp annyira jeleskedik a sportban, mint a művészet területén. Kállay-Saunders András azonban ezen kivételes csoportot erősíti. Az énekes egykor a labdarúgást ugyanolyan komolyan vette, mint ma az éneklést, és kiskorától kezdve mindennap a New York-i pályákon rúgta a bőrt a fociedzéseken. Ügyessége pedig hamar szemet szúrt a tanárainak, akik fényes sportkarriert jósoltak neki.

– Amerikában középiskola után egyetemen is folytattam a focit, és alig voltam húszéves, amikor az első osztályban játszottam. Onnan pedig sok munkával egyenes út lett volna, hogy a világ egyik legnagyobb futballklubjába igazoljak, de az élet közbeszólt – kezdte az énekes, akinek egy sérülés miatt szer­tefoszlott élete nagy álma.

– Megtapostak a pályán, és elszakadt a bal térdszalagom. Megműtöttek, de hiába a sikeres operáció, a nagy kihagyás után már semmi sem volt ugyanolyan, nem vol­tam százszázalékos. Akkor, ott a pályán vé­get ért valami, ami a mai napig fáj. Nem is nagyon tudok focit nézni, de hobbiszinten játszom. Évek óta a Ma­gyar Művész Válogatott tagja vagyok, akikkel épp a moszkvai világbajnokságra készülünk, bár én majd csak két hónap múlva erősítem a csapatot, mert egy combsérülés miatt két hónapig még terápiára járok.

A foci tehát ma is Saunders élete része, de nem úgy, ahogy kisfiúként megálmodta.

– Bár az éneklést is mindig komolyan vettem, ha őszinte akarok lenni, és a szívemre teszem a kezem, a futballkarriert választottam volna, és profi focistaként eljött volna az idő, amikor bejelentem, hogy egyébként énekelni is tudok – nevetett a zenész, aki évekkel ezelőtti sérülése óta csak most, a napokban merészkedett ki először focimeccsre. A fájó érzések azonban idővel sem múlnak.

– Nem akarok panaszkodni, mert csodás életem, karrierem lett. Most is stúdiózom, készül a harmadik nagylemezem, amit a közönség április 16-án hallhat először élőben az Akváriumban. Szóval boldog és sikeres ember vagyok, aki tanul egy nagy és sajgó hiánnyal együtt élni. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713563412
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713563412
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713563412
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713563412
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól