József Attila sikálta a százmilliós hajó fedélzetét

1920-ban még József Attila ült rajta, sőt keményen dolgozott a fedélzetén hajósinasként. A hajdani Tatár, ami ma már Türr István vontatóhajó néven fut, eladósorba került. 101 milliót kérnek érte.
1920-ban még József Attila ült rajta, sőt keményen dolgozott a fedélzetén hajósinasként. A hajdani Tatár, ami ma már Türr István vontatóhajó néven fut, eladósorba került. 101 milliót kérnek érte.

Igazi kuriózumot hirdetnek az egyik legnagyobb hazai internetes portálon. Azt a vontatóhajót árulják 101 millió forintos áron, amelyen hajdanán még József Attila is dolgozott.

– Ilyen hajó nincs több a világon, ezért is kérek érte ennyit – mondja a Borsnak Csorba Csaba, aki két éve vásárolta meg a Türr István hajót, amelyet teljesen felújított. A vontató gyönyörű állapotban van. A kényelmet a benne található fürdőszoba, vécé, konyha és hálóhely szolgálja.

© Fotó: MTI

– Ezt a hajót Németországban, az Atlantica Rt. megrendelésére építették a Deggendorfi Hajógyárban 1914-ben. Eredeti neve Tatár volt egészen 1955-ig, amikor a Magyar Hajófuvarozó Szövetkezet vásárolta meg. Tőlük vettem meg én – avat be minket a hajó előéletébe a jelenlegi tulajdonos, aki megemlíti, hogy a köztes időben, 1930-tól 1955-ig a budapesti Fleischmann Antalé volt a Tatár.

A hajó különlegességét egyebek mellett az adja, hogy 1920 nyarán ezen dolgozott hajósinasként József Attila, aki később egyik versében említést is tesz a Tatárról.

– Eddig csupán két-három érdeklődő jelentkezett, de egyik sem volt túl komoly. Sokak szerint drágán adom ezt a 61 lábas, vagyis közel húsz méter hosszú vontatót, ám ha azt nézzük, hogy egyedi darab, ráadásul ismét pazar állapotban van, akkor szerintem egyáltalán nem sok érte a kért összeg – mondta Csorba Csaba.

Flórának című versében írt is a hajóról

...Hajósinas koromban, nyáron,
a zörgõ, vontató Tatáron,
egy szép napon munkátlanul,
mint aki örömöt tanul,

bámultam a Dunát, megáradt,
libegtetett leveles ágat,
úgy kanyarított sok fodort,
deszkát harapdált és sodort...