Jövő héten brutálisan megváltozik az időjárás: viharos szél, komoly esőzések

Jövő héten brutálisan megváltozik az időjárás: viharos szél, komoly esőzések

szél
PUBLIKÁLÁS: 2020. október 10. 10:55
Az <a href="https://www.met.hu/idojaras/elorejelzes/orszagos/" target="_blank">Országos Meteorológiai Szolgálat</a> előrejelzése.
Bors

Szombat

A fátyolfelhők mellett alapvetően sok - szűrt - napsütésre számíthatunk, de napközben átmenetileg vastagabb felhők is megjelenhetnek az égen. Legkorábban este számíthatunk a Nyugat-Dunántúlon záporok kialakulására. Jellemzően gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, de este a Kisalföldön már élénk északnyugati szél fúj majd. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Estére nyugat felől egyre nagyobb területen beborul az ég, de keleten még szakadozottabb lesz a felhőzet. A nyugati és északi megyékben elszórtan valószínű gyenge eső, zápor. A Dunántúlon megélénkül, sőt helyenként meg is erősödik az északi szél. Késő este 9 és 15 fok közé csökken a hőmérséklet, hajnalban 4-10 fok várható.

Vasárnap

Nyugat felől erősen megnövekszik, beborul az ég, és napközben a nyugati, valamint a középső tájakon már szórványosan eső, zápor is kialakul. Estétől aztán komolyabb esőzés kezdődik az említett tájakon, keleten csak néhol lehet zápor. 13 és 19 fok között alakul a hőmérséklet. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen erősödik meg. Hidegfronti hatás kezdődik. Vasárnap este főleg keleten még számítani lehet hosszabb-rövidebb napos időszakokra, de később nyugat felől egyre többfelé beborul az ég. A nyugati és a középső országrészben egyre többfelé várható eső, zápor, keleten estig még kicsi a csapadék esélye. A Dunántúlon sok helyütt megerősödik az északnyugati, máshol megélénkül az északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton, északnyugaton 13 és 16, keleten, délkeleten 17 és 22 fok között alakul.

Hétfő

Nyugaton a változó felhőzet mellett hosszabb napos időszakok is lehetnek, másutt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Reggel, délelőtt több helyen számíthatunk esőre, záporesőre, délutántól főleg a keleti országrészben várható csapadék. Sokfelé megerősödik az északi, északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 11, a csúcshőmérséklet általában 12 és 19 fok között alakul, de északkeleten 20, 22 fokot is mérhetnek.

Kedd

Nagyrészt erősen felhős vagy borult idő várható, inkább csak nyugaton valószínű több-kevesebb napsütés. Sokfelé várható eső, zápor, főleg a keleti vidékeken helyenként jelentősebb mennyiség hullhat, ugyanakkor a nyugati megyékben kisebb a csapadék esélye. Az északi, északnyugati szelet sok helyütt erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 19 fok között valószínű.

Szerda

Változóan felhős idő várható, több-kevesebb napsütéssel. Eleinte az ország északkeleti felén többfelé várható eső, záporeső, délután ott is megszűnik a csapadék. Estétől délnyugaton fordulhat elő néhol eső, zápor. A déli, délnyugati szelet élénk, több helyen erős lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul, északkeleten lesz az enyhébb idő. A maximum-hőmérséklet általában 11 és 19 fok között valószínű.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.