Aktuális

Jószívű: daganatos gyerekeknek adja a haját Lili

B. B.

Létrehozva: 2016.07.19.

Szívet melengető felajánlást tett egy hétéves kislány. Lili ugyanis azért vágatta le hosszú haját, hogy daganatos kisgyerekeknek ajándékozza. Édesanyjával várják a jelentkezőket.

Sokan vehetnének példát a hétesztendôs Liliről. A kis­lány azért vágatta le hercegnősen hosszú, kisbabakora óta növesztett haját, hogy beteg, daganatos gyermekeknek ajándékozhassa: 

– Meglátott egy daganatos kislányt, és döbbenten kérdezte, miért nincsen haja – mondja a Borsnak Lili édesanyja, Szilágyi Irén. – Elmeséltem neki, milyen ez a betegség, milyen tünetekkel és kezelésekkel jár. Lili azonnal kijelentette, hogy legalább egy beteg kislányon segíteni szeretne azzal, hogy a haját ajándékozza neki – mondja. Anya és lánya rögtön el is ment egy fodrászatba, a kislány könnyek nélkül vált meg addig féltve óvott hajkoronájától: 

– Amikor elárulta, miért jött, az üzletben megállt a levegő. Kérte, úgy vágják le, hogy amit a kezébe adnak, abból gyerekeknek lehessen parókát készíteni. Már előre szólt a fodrásznak: ahogy megnő a haja, ismét eljön, levágatja, hogy egy újabb beteg gyermeken se­gíthessen vele – mosolyog az édesanya. 

Lili csupán annyit kért: személyesen adhassa át ajándékát a leendő tulajdonosnak. Egyelőre azonban még senki nem jelentkezett.

Az anyuka azt szeretné, hogy kislánya felajánlása minél több emberhez eljusson, és végül a felajánlott haj megérkezhessen egy betegségben szenvedő vagy már a gyógyulás útjára lépett gyermekhez, akinek szüksége lenne a segítségre.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142856_auto_resized.jpg
origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713508510
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142554_auto_resized.png
metropol.hu

Ezt gondolják kollégái a Delta digitális műsorvezetőjéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713508510
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713508510
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713508510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült