Aktuális

Jolly volt barátnője, Barbara: Jolly és Suzy újra szétmegy

K. K.

Létrehozva: 2019.09.05.

Megdöbbentő dolgot tudott meg a Bors. Jolly ugyan augusztus végén visszament feleségéhez, Suzyhoz, de barátnője szerint nem ilyen egyszerű a helyzet. Barbara úgy tudja, ők csak szünetet tartanak a mulatós királlyal.

Néhány hónapnyi különélés után, augusztus végén visszafogadta a férjét az elhagyott feleség, Suzy, noha a mulatós sztár fiatal exe, Barbara állítja: Jollyval a mai napig együtt vannak. 

Május végén derült ki, hogy 13 év és egy közös gyermek után válik a népszerű mulatós házaspár. Noha Jolly és Suzy jó ideig hallgatott becsődölt kapcsolatuk részleteiről, az elhagyott édesanya azonban nem sokkal később megtörte a csendet, s az egyik napilapnak elárulta: menthetetlen a szerelmük. 

– Nincs értelme tagadni a nyilvánvalót: Jolly hetekkel ezelőtt elköltözött itthonról. A kislányunkkal arra érkeztem haza az egyik délután az óvodából, hogy összepakolt és elment. Nem esik jól, de tudomásul kell vennem, ha már nem szeret. Nem mi leszünk az első házaspár, akikkel ilyen megtörténik. Aki menni akar, azt el kell engedni. Engem nem érdekel, hogy van-e harmadik vagy sem – mondta akkoriban Suzy, aki hamar rátapintott a lényegre, ugyanis még a helye sem hűlt ki, amikor Jolly ország-világ előtt megmutatta új kedvesét, a 21 éves Barbarát.

A szépségversenyt megjárt modell elementáris erővel robban a mulatós király életébe. Egy sajtótájékoztatón ismerkedtek meg. Ekkor a fiatal lány azt sem tudta, hogy egy híresség áll vele szemben. Barbara állítja, Jolly független ember volt, amikor összejöttek, mégis na­gyon sokan támadták őket, s szurkoltak azért, hogy az énekes és Suzy újra kibé­küljenek. Ez augusztus végén sokak örömére meg is történt. A fiatal ex, Barbara szerint azonban mégsem ilyen egyszerű a helyzet.

– Mi még nem zártuk le a kapcsolatot Jollyval. Nem szakítottunk! – jelenti ki a Borsnak Szuperák Barbara, aki tudomása szerint csak szünetet tartanak a mulatós sztárral.

– Mindkettőnknek hirtelen jött ez a kapcsolat. Jolly is, és én is elég mélyponton voltunk, amikor megismerkedtünk. Nem sokkal azután találkoztunk, hogy ő elköltözött a családjától. Bár akkor már független férfi volt, mégsem tudta lezárni teljesen a házasságát, ahogyan nekem is voltak még el nem varrt szálak az életemben – emlékszik vissza Jollyval való megismerkedésükre Barbara, aki úgy érzi: igazán jó párost alkotnak a zenésszel.

– Mai napig szeretem. Négy és fél hónapon keresztül sülve-főve együtt voltunk. Támogattuk egymást lelkileg, közösen terveztünk, de egy idő után rájöttünk, hogy túl hirtelen jött minden, és egy kis időre, szünetre van szükségünk. Jolly ez idő alatt ment vissza Suzyhoz – vallja be lapunknak a fiatal lány, aki nem tagadja, igencsak meglepődött, amikor először hallott a békülésről, ám jól tudja, hogy Jolly csupán ideig-óráig fog a feleségével maradni.

– Réges régen megromlott már a házasságuk. Nem egyszer próbálták helyrehozni a kapcsolatukat, de nem sikerült. És ez most sem fog, mert ami nem működik, azt nem kell erőltetni. Jolly csak összezavarodott, azért ment vissza Suzyhoz, de közben engem szeret. Legalábbis ezt mondja, és éreztette velem közel öt hónapig – ecseteli a barátnő, aki az utolsókig bízik abban, hogy Jolly majd visszamegy hozzá.

– Az idő úgyis mindent eldönt, én csak annyit mondok, hogy a mai napig jó kapcsolatban vagyunk, és beszélünk. Nekem azóta nincs párom, úgyhogy kíváncsian várom a fejleményeket – zárja mosolyogva Barbara. A Bors Jollyval és Suzyval is szerette volna felvenni a kapcsolatot, ám egyikük sem kívánt nyilatkozni lapunknak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145415_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási szponzori szerződést köthet a Fradi egy hatalmas világvállalattal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713593108
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713593108
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713593108
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713593108
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól