Aktuális

Jelentősen megnőtt a császármetszéses szülések száma

Huszti Zoltán

Létrehozva: 2016.03.01.

Napjainkban négyszer annyian szülnek császárral, mint korábban. Az Országos Egészségbiztosító Pénztár kétszer annyit fizet egy intézménynek a „császáros”, mint a természetes szülés után, de nem ez generálja növekvő számukat.

Harminc-negyven évvel ezelőtt a nők tíz, 15 évvel ezelőtt húsz, most negyven százaléka szül császármetszéssel – mondta a Borsnak dr. Szőnyi György szülész-nőgyógyász, a G1 Intézet orvosigazgatója.

– 2002-ben a legtöbben 20–25 éves korukban, 2012-ben már 30–35 éves korukban szülték meg első gyermeküket. Amikor még én tanultam az egyetemen, a tankönyv azt írta, hogy az a nő, aki 35 évesen szül, az idősen szülő kategóriába tartozik, de a szervezet ma sem fiatalodik. Napjainkban a lányok 15–16 éves korukban kezdenek szexelni, és sokkal több hatás éri a szervezetüket. Emiatt nehezebben esnek teherbe, és könnyebben kerülnek a veszélyeztetett kategóriába. Korábban a 20–25 órás vajúdás sem volt ritka, azonban mivel a fájdalom, a feszültség és a félelem együttesen növeli a szülés kudarcának lehetőségét, az orvos nem hagyja ennyit szenvedni a kismamát.

– Lehet, hogy ötórás vajúdás után az orvos szerint egy órát kéne még a nőnek kitartani, de ha a fájdalom miatt kéri a császármetszést, az anyai aggodalmat az orvosnak figyelembe kell vennie. Szintén növeli a császáros szülések számát, hogy a kockázatvállalás szintje is lejjebb került. Egy faros szülésnél nem kockáztatnak. Korábban a császármetszést három orvos végezte átlagban egy óra húsz perc alatt, és az anyukát két hétig bent tartották, most két orvos húsz perc alatt elvégzi, és a kismama két nap múlva hazamehet. Ami a császármetszés ellen szól, hogy a hason nincs cipzár, ahol a gyermeket ki lehet emelni, vagyis vágni kell, de ma már a műtéti kockázat sokkal kisebb – mondta dr. Szőnyi György. 

Nem szabad siettetni a babákat

Vannak kórházak, ahol százból több mint ötven a császáros szülések száma, de ezt azzal is magyarázzák, hogy ide sokkal több problémás terhesség kerül. 

A legalacsonyabb számban Kazincbar­cikán szülnek császármetszéssel, százból csak húszan.

– Ez szemléleti kérdés. A szüléshez türelem kell, és nem szabad siettetni, nem szabad abban gondolkodni, hogy legyünk hamar túl rajta. A szülészeti rendtartás szerint a kismama nem kérheti a császáros szülést, az orvosnak kell dönteni. Ha a baba vagy a mama élete veszélyben van, természetesen kockáztatni nem szabad. Mivel a kismama szabadon dönthet, hogy hol akar szülni, az ország távolabbi részei­ről is jönnek hozzánk – mondta lapunknak dr. Váradi József, a kórház szülész-nőgyógyásza.

Miért vágnak keresztbe?

Régen a császármetszéseknél függőlegesen metszettek, és kevésbé vették figyelembe az esztétikai szempontokat. Ma már a szép hegesedés miatt nyugalmi bőrredőben, vízszintesen fut a vágás, de a bőr alatt az izmokat még mindig hosszában választják szét, mert ez a legszövetkímélőbb, és anatómiailag is így helyes – mondta dr. Pataki Gergely plasztikai sebész.

– A kórházban, ahol dolgozom, mindig felhívom a figyelmet arra, hogy a tervezett császármetszés előtt, még álló helyzetben, vízszintmérő segítségével rajzolják be a metszés vonalát, hogy szép, esztétikus legyen a heg.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145088_auto_resized.jpg
origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713588611
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145283_auto_resized.jpg
vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713588611
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713588611
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713588611
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól