Aktuális

Jelenségek, amikre még a tudomány sem tudja a választ

R. K.

Létrehozva: 2017.10.11.

Talán kissé meglepő, de vannak még olyan jelenségek a Földön, amikre a kutatók nem találtak száz százalékosan világos magyarázatot. Feltételezések és tudományos(nak vélt) értelmezések persze vannak, ám ezek nemcsak a laikusok, hanem a szakemberek körében is képesek komoly vitákat szítani.

Boszorkánykör

Vannak olyan gombafajták, amelyek kísértetiesen szabályos kör alakban nőnek. A babonás emberek boszorkányságot látnak a furcsa jelenség mögött, miközben a kutatók a mai napig nem jöttek rá a mértani pontosság titkára.

Nagyobb a Hold

Valamilyen oknál fogva a Hold nagyobbnak tűnik az Egyenlítő mentéről szemlélve. A közvélekedés szerint ez a földi légkör okozta optikai csalódás, de a tudósok szerint az csak az égitest színét képes megváltoztatni.

Gigászi kőgolyók

Costa Rica egyik szigetén több mint 300 különös kőgolyó található, amelyek mértanilag szinte tökéletesek. 2016-ban Boszniában is találtak egy 30 tonnás golyót. A tudósok ezekkel kapcsolatban széttárják a kezüket, egyesek szerint egy máig ismeretlen civilizáció készíthette őket. 

Állati eső

Több olyan esetet is feljegyeztek már, amikor csapadékvíz helyett halak, békák vagy más állatok hullottak az égből. A tudósok úgy vélik: nagy erejű tornádók okozhatják a furcsa égi áldást, de azt ők sem tudják megmagyarázni, hogy egy-egy alkalommal miért csak egyazon faj egyedei potyognak.

Vándorló kövek

A kaliforniai Halál-völgyben található kövek igencsak sajátos életet élnek. Napról napra odébb vándorolnak, ráadásul egy csíkot is húznak maguk után. A leglogikusabb feltevés szerint az éjszakai sivatagi fagy során keletkezett vékony jégréteg mozgatja őket, de ebben több kutató is erősen kételkedik.

Hessdalen fényei

A norvég falu felett megjelenő rejtélyes fényeket nem tudják hová tenni a kutatók. Különböző színekben pompázhatnak, és a fényjelenségek mozgási sebessége és hossza is teljesen változó. Az ufóhívők mindenesetre magabiztosan állítják, hogy földöntúli erők állnak a látvány mögött.

#hessdalen

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088836_auto_resized.png
origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26450_resized.jpg?avcount=1711652421
origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080488_auto_resized.jpg
vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091882_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma este a HírTV-n is látható lesz Varga Judit FrizviTV-ben készült interjúja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711652421
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711652421
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei