Aktuális

Játékos vizsla miatt van két éve kómában János

M. S., Ny. A.

Létrehozva: 2017.04.11.

Többször figyelmeztették a kelebiai tanárnőt, hogy zárja el a kutyáit, de nem hallgatott az intő szóra. Az utcán bicikliző Jánost elsodorta az egyik kiszabadult eb, a férfi két éve fekszik kómában.

Egyetlen perc alatt változott meg a köztiszteletben álló V. János élete, amikor biciklizés közben elsodorta egy vizslaszerű keverék kutya. A 65 éves kelebiai férfi leesett a ke­rékpárról, és olyan erővel verte be a fejét, hogy betört a koponyája.

–  A bácsi hatalmasat esett. Azonnal kiugrottam a kocsiból, és odarohantam hozzá. Akkor még eszméleténél volt, de látszódott, hogy nagyon súlyosan megsérült. Tiszta vér volt minden. Gyorsan segítséget kértem a közeli rendőrőrsön. Azonnal felismertem, a kutya gazdáját – mesélte a Borsnak Jancsik István, aki a baleset helyszínétől húsz méterre leparkolt autójából nézte végig a borzalmast jelenetet.

A kutya, aki elsodorta Já­nost, egy közeli családi ház udvaráról szökött ki egy másik ebbel együtt. Gazdájuk épp boltban volt. A helyiek többször látták az utcán kódorogni a kutyákat. A tragikus baleset előtt a rendőrőrs udvarán kóboroltak, majd onnan kirontva az egyik elsodorta az elektromos kerékpárjával közlekedő férfit. Jánost súlyos koponyasérüléssel szállították kórházba, közölték, hónapokig tarthat, míg felépül. Ugyanakkor az idős férfi a baleset óta nem tért magához, két éve kómában fekszik otthonában, állandó segítségre szorul. Felesége ápolja éjjel-nappal. A helyiek nagyon szeretik Jánost, mert az általa alapított kacsatelepen rengeteg embernek adott munkát a magyar–szerb határon fekvő településen.

A Bors felkereste az áldozat lányát, aki elmondta, az ügyben a napokban elindult tárgyalás felszakította a fájdalmas sebeket. A férfi egész családja belebetegedett, ami Jánossal történt. A férfi közel kilencvenéves édesanyja beleroppant fia állapotába. Az áldozat lánya a bírósági eljárás végéig nem kívánt többet mondani.

Bár a szerencsétlen baleset két éve történt, az ügyet csak tegnap tudta elkezdeni tárgyalni a kecskeméti bíróság, ugyanis a kutya gazdája kétszer ismeretlen okokra hivatkozva lemondta a bíróság előtti megjelenést. Úgy tudjuk, az eb gazdája, az ötven­éves Sz.-J. Ágnes a bíróságon tagadta, hogy az ő kutyája okozta a balesetet. A szemtanú viszont egyértelműen felismerte az állatot. Ágnest életveszélyt okozó testi sértéssel vádolják. Az asszony az elmúlt két évben egyszer sem fejezte ki együtt­érzését az áldozat családjának.

Tilos póráz nélkül utcára engedni az ebet

A legalapvetőbb előírás, hogy a kutyát közterületen csak pórázon lehet sétálni vinni – mondja Nyakas Gábor kutyaviselkedés-szakértő. – Törvényileg a szájkosár használata csak a veszélyes ebbé nyilvánított kutyáknak, illetve tömegközlekedésen közlekedő állatoknak kötelező (kivéve a vakvezető vagy egyéb segítő kutyáknak). Egyes önkormányzatok külön kutyafuttató helyeket is kijelölnek. 

Ha a kutya a kertből kiszökik, és úgy okoz galibát, az egyértelműen a gazda felelőssége. Nagy valószínűséggel nem foglalkozik eleget az ebbel, aki viszont tele van energiával. Általában az ilyen esetek a több hétig szabadon a kertben tartott kutyákkal fordulnak elő.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089896_auto_resized.png
origo.hu

épül a real madrid harmadik galaktikus sztárcsapata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711725314
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085164_auto_resized.jpg
vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711725314
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711725314
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség