Aktuális

Játék pacin parádéznak a tinilányok

R. K.

Létrehozva: 2017.05.06.

Furcsa hely Finnország, nem vitás. Bi­zonyság erre például az, ahogyan „megreformálták” a díjlovaglást. A külső szemlélő elsőre viccnek hiszi, de a hobbilovaglás (hobby-horsing) nevet kapott „sport­ág” finn szerelme­sei véresen komolyan gondolják. Lóra nincs hoz­zá szükség: a versenyzőnek egy lovacskázásra alkalmas játékkal, a farúdra erősített lófejjel a lába között a lehető legpontosabban kell utánoznia az igazi díjlovaglást.

Versenyeket pedig gyakran rendeznek – általában tornatermekben, kisebb közönség előtt. Az őrület szinte kizárólag fiatal lányok körében hódít. A neten fellelhető videókon jól látszik, hogy a műdíjlovaglók gondosan megkoreografálják az előadásukat. A kűrökből a kecses léptek mellett az ügetés és a vágtázás sem maradhat ki. Gyakran akadályugrásra is sor kerül, ami alatt ugyanolyan szorosan fogják a kantárt a versenyzők, mintha igazi lovon vágtáznának. Sőt mi több: még a patkódobogást is imitálják, a végéről pedig természetesen a meghajlás sem maradhat el.

Csípős

A finn tinilányok őrülete egyszerre vicces és megdöbbentő. Ezt már csak azzal lehetne fokozni, ha hangban is utánoznák a pacikat. Reim Károly

A furcsa szórakozásnak terápiás célja is van, amire többen is esküsznek. Alisa Aarnioma például tízéves kora óta lovagolt, majd egy csapásra átnyergelt a hobbilovaglásra. A szőke lány állítja: ezzel egy komoly pszichés problémát, szülei válását sikerült feldolgoznia.

A magyar díjlovaglás legendája, a 67 esztendős Dallos Gyula viszont egyáltalán nincs elragadtatva az újítástól.

– Szerintem ez egy aberráció, egyértelműen negatív jelenség. A ló az az „eszköz”, amely megérinti a testet és a lelket. A fiatalok számára is fontos a jelenléte. Ha azonban mindezt kifigurázzuk, azzal óriási hitelrontást követünk el a lovassporttal szemben – fa­kadt ki a Borsnak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713504909
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141993_auto_resized.png
metropol.hu

„Rémálom lenne” – Schäfer András a legrosszabbtól tart

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713504909
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713504909
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713504909
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca