Aktuális

Járat törölve: idegenekkel kellett egy szobában aludnia a 14 éves Timinek

V. Zs. 

Létrehozva: 2017.09.25.

Kínos szituációba keveredett Vajda Csilla lánya még augusztusban az Air Canada légitársaság miatt. A Kanadában élő magyar család tagja, a 14 éves Timi egyedül utazott a romániai Szatmárnémetibe a nagyszülőkhöz, hogy ott töltse a nyarat. Hazafelé Budapestről indult volna a gépe, ám komoly műszaki problémák adódtak. Hat óra várakozás után végül törölték a járatot, így az utasoknak felajánlotta a cég, hogy elszállásolja őket egy hotelben.

Ám nem jutott mindenkinek külön szoba, többeknek osztoznia kellett. Így járt Timi is, akinek az volt az egyetlen szerencséje, hogy egy kedves házaspár felajánlotta neki: aludjon velük. Sőt még azt is elintézték, hogy mást már ne tegyenek be melléjük, így a lánynak külön ágy jutott.

Minderről Csilla mit sem tudott az időeltolódás miatt, csak akkor értesült arról, hogy a járatot törölték, amikor reggel felébredt.

– Milliószor hívtam az Air Canadát. Fogalmuk sem volt róla, hogy hol lehet a lányom – nyilatkozta a nő a Toronto Sunnak. Végül Timi üzenete nyugtatta meg, amelyben beszámolt, mi a helyzet, s hogy másik géppel fog hazamenni. Amikor sok-sok órával később leszállt a saskatooni reptéren, könnyes szemmel mondta a szüleinek: sosem akar többet nélkülük repülni.

Csilla szerint a cég komoly hibát követett el, akár az is előfordulhatott volna, hogy a kislányának vadidegen férfiak társaságában kell aludnia. Ráadásul a légitársaságtól mindössze egy árva szendvicsre beváltható ételjegyet kapott Timi, ami azért volt problémás, mert nem volt forintja, hogy vegyen magának valamit.

Az Air Canada bocsánatot kért, és kedvezményes utazási lehetőséget ajánlott fel a családnak telefonon. De hozzátették azt is, hogy szerintük egy egyedül utazó tinilányt talán jobban is felkészíthettek volna a hasonló helyzetekre. Az anya ezen is felháborodott, ugyanakkor a légitársaság kiadott egy közleményt, mi­szerint kivizsgálják, mi is történt pontosan.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713546019
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144907_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143206_auto_resized.jpg
ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713546019
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713546019
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713546019
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot