Jane és Adrian már nagyon nem boldog együtt, mégse tudtak elválni

„Amikor lefeküdtem az ágyba, könnyek folytak le az arcomon. Ritkán iszom és ritkán sírok, de ezen a délután két üveg bort is ledöntöttem, és az alkohol kinyitotta a csapokat. A csendes könnyek gyorsan bömböléssé hangosodtak. A férjem, Adrian megjelent az ajtóban. »Mi van?« kérdezte. Annyira sírtam, hogy alig tudtam beszélni, de megpróbáltam pár szót kimondani: »Nem tudom ezt tovább csinálni. Nem tudok így tovább élni« In vino veritas [borban az igazság – a szerk.]” – írta a Daily Mailnek írt cikkének elején Jane Alexander.

A feleség arról ír, hogy ekkor már érezte, egyszerűen már csak egymás mellett élnek férjével, de nem együtt, teljesen más életet élnek, csak 15 éves fiúk volt közöttük közös pont. Közben elég rossz pénzügyi helyzetbe is kerültek, már kétszer is jelzáloghitellel terhelték meg az otthonukat. Egyszerűen nem tudtak különköltözni, mert nem volt rá pénzük. Jane és Adrian megpróbálta eladni a házát, 2014 elején adtak fel rá hirdetést, de 2016 nyarán sikerült csak eladniuk.

Nem csak ők vannak ezzel így, az Aviva kutatása szerint Nagy-Britanniában egy válás 57 százalékkal többe kerül, mint 2006-ban. Egy átlagos brit pár 44 ezer fontot (15,3 millió forintot) költ arra, hogy elváljon vagy különköltözzön. A felmérés szerint ráadásul hozzútávon meghatározza egy ember pénzügyi helyzetét a válás, még a nyugdíjuk is kevesebb lesz, mint egy olyan személynek, akinek nem történt válás az életében. Pedig – szintén brit statisztika szerint – a házasságok 42 százaléka végződik válással.