Aktuális

Jackie Kennedyt is megdöntötte volna Clinton

Bors

Létrehozva: 2015.11.30.

A köztük lévő tizenhét év korkülönbség sem tartotta vissza attól Bill Clinton, amerikai elnököt, hogy ráhajtson az egykori first ladyre, Jackie Kennedyre. Legalábbis ezt állítja Jackie életrajzírója, Sarah Bradford.

John Fitgerald özvegye már a hatvanas éveiben járt, amikor a fiatal Clinton meglátogatta manhattani lakásán, és állítólag kikezdett vele. A nagy szoknyavadász egészen birkózásig tudta vinni a dolgot, míg Jackie végül leszerelte, és kiparancsolta a lakásából. A volt elnökné egy barátjának azt mondta: Clinton a néhai férjére emlékeztette, mert egyikük sem fogadta el, ha egy nő nemet mondott neki.

Clinton elnök egyébként Kennedy nagy rajongója volt, egészen kisfiú kora óta, amikor 1963-ban először találkozott vele a Fehér Házban. 1992-ben, amikor Clinton elnökjelölt lett, Kennedy asszony őt támogatta. Jó kapcsolatukra árnyékot vetett, amikor Clinton rámozdult a tekintélyes asszonyra, aki a görög milliárdos, Onassis felesége is volt.

– Persze legyezgette a hiúságomat, hogy az én koromban még fel tudom kelteni az érdeklődését. De azóta azért kerülöm az olyan alkalmakat, amikor kettesben maradhatunk. Ő az a fajta férfi, aki soha nem adja föl – fogalmazott Jackie.

A Clinton-család szóvivője abszurdnak nevezte a történetet.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086208_auto_resized.png
origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26441_resized.jpg?avcount=1711629311
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089168_auto_resized.png
metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089106_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711629311
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711629311
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány