Aktuális

Ítélethirdetésig orosz fogságban ül egy vétlen magyar kamionos

R.K.

Létrehozva: 2016.10.28.

Borzalmas helyzetben találta magát egy magyar kamionos Oroszországban. A 46 éves Varga Károlyt egy baleset miatt szeptember végén őrizetbe vették. Azóta szörnyű körülmények között raboskodik.

A nyírmeggyesi férfi Orjol közelében fuvarozott, amikor egy halálos áldozatot követelő baleset részese volt. Az esti órákban Károly nem észlelt egy kivilágítatlan, pótkocsis rotációs kapát, amelybe nyolcvan kilométeres sebességgel belerohant. Az ütközésbe az orosz férfi belehalt. Egy helyi rendőrfőnök szerint a járműnek semmi keresnivalója nem volt az autóúton. A vétlen Károly kamionját ennek ellenére lefoglalták, majd váratlanul hatvan napra előzetesbe helyezték.

– Nem hittem el, hogy gondatlanságból elkövetett ember­öléssel vádolják. 14 napig semmit sem tudtunk róla, nem telefonálhatott. Kiutaz­tam hozzá, de két nap után csak egy órát beszélhettünk. Szörnyű helyen tartják, 15 fokban, takaró nélkül. Leromlott az állapota, 13 kilót fogyott, hetekig ugyanabban a ruhában raboskodott – mondta a Borsnak a férfi sógora és kollégája, Láczó Tamás.

Azonnal a Külügyminisztériumhoz és a konzulátushoz fordultak, de érdemi segítséget nem kaptak. Egy tolmács segítségével viszont sikerült ügyvédet fogadniuk. Közben kiderült, hogy az áldozat részeg volt, egy üveg vodka gurult ki a zsebéből. A vádakat így visszavonták, de Károlyt a nyomozás lezárásáig fogva tartják. Ha leteszik érte a 2,5 millió forintos óvadékot, szabad lábra helyezhetik.

Az országot azonban az ítélethirdetésig nem hagyhatja el. A családot rendkívül megviselték a történtek, a felesége és két kisfia hazavárja. – Hetek óta nem hallottuk a hangját. A nagyobbik fiunk, Levente rendszeresen kérdezi, hogy hol van apa. Próbálunk pozitívak maradni, de pokolian nehéz... – mondta megtörten a feleség, Anita.

A Külügyminisztérium Varga Károly külföldi fogvatartását megerősítette a Borsnak, ám további felvilágosítást az érintett engedélye nélkül nem áll módjukban kiadni a konkrét üggyel kapcsolatban. Általánosságban azonban elmondták:

"Ilyen esetben a Moszkvai Magyar Nagykövetség Konzuli Osztálya kapcsolatba lép az érintett magyar állampolgár magyarországi családtagjaival, folyamatos kapcsolatban van az érintett börtönparancsnoksággal, valamint folyamatosan próbál kapcsolatba lépni a letartóztatott fiatalember kinti jogi képviselőjével. A nagykövetség és a KKM minden ilyen esetben a lehetőségekhez mérten igyekszik minden segítséget és tájékoztatást megadni a családnak, és közvetíteni a börtönparancsnokság felé a család igényeit.

A szabadlábra helyezéssel kapcsolatban a Konzuli Szolgálat jogkör hiányában nem tud intézkedni, kizárólag az ügyvéd jogosult eljárni. Ha az adott helyzet megkívánja, a Konzuli Szolgálat jegyzékben keresi meg az orosz külügyminisztériumot, és kéri a sürgős intézkedést a letartóztatott magyar állampolgár családjával történő telefonos kapcsolattartásának elősegítésében."

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142207_auto_resized.jpg
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713484211
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141331_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713484211
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713484211
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713484211
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze