Aktuális

Itatós szex Nyíregyházán: öten erőszakolták a tinit

M. S.

Létrehozva: 2016.01.25.

Előbb az öntudatlan részegségig itatták, majd a 14 éves lányon mind az öten kiélték szexuális vágyaikat. Így készült az öt fiatalember a nyíregyházi Sóstó Soundra, és most is készülődhetnek — a rácsok mögé.

Öt fiatalembert ítélt el tegnap a Nyíregyházi Törvényszék tanácsa, az elsőfokú verdikt értelmében I. Levente, P. József és Cs. Ákos 4 évre, B. Martin és F. Dávid 3 esztendőre megy a fiatalkorúak börtönébe.

Egyikük sem töltötte be a 18. életévét, amikor 2013 augusztus 24-én elkövették cselekményüket. Sőt, ketten még 16 évesek sem voltak.

Akárcsak a fiúk, az áldozat is fiatalkorú, a lány megbecstelenítése idején mindössze 14 éves volt. A barátok egy fesztiválra, a Sóstó Sound-ra készültek, F. Dávid nyíregyházi lakásában találkoztak. A fesztiválra készült a társaságot ismerő 14 éves lány is, akit felhívtak a lakásba és megkínálták vodkával. A tininek hamar megártott az ital, I. Levente és B. Martin bekísérték a szobába, és lefektették az ágyra.

Ezt követően a lány olyan állapotba került, hogy már az akaratnyilvánításra is képtelen volt, az öt fiú pedig kihasználta az alkalmat és a vádirat szerint „szexuális cselekményt végeztek, majd e cselekményükről pornográf tartalmú fényképfelvételt és videofelvételt készítettek”.

A tárgyalás zárt ajtók mögött zajlott, így az nem derült ki, hogy pontosan milyen módon következett be a szexuális erőszak. A fiúk a készített felvételeket baráti, ismerősi körükben mutogatták. A bíróság a vádlottakat társtettesként elkövetett szexuális erőszak és társtettesként elkövetett gyermekpornográfia miatt mondta ki bűnösnek.

A védelem fellebbezett, a másodfokú eljárást a Debreceni Ítélőtábla folytatja le.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711725913
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091447_auto_resized.jpg
vg.hu

Keddtől elesik a ferihegyi reptér: forgalomterelés és sávzárás lesz az M4-en – térkép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711725913
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711725913
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség