Aktuális

István: Megbénította Berlint a vihar - fotók

Ny. A.

Létrehozva: 2017.10.07.

Nyolc halálos áldozatot kö­vetelő vihar csapott le Né­metország északi részére csütörtök este. Az áldozatok többségének az autójára dőlt fa okozta a vesztét. A Xavier nevű vihar rengeteg esővel és 110-120 kilométeres széllel tombolt. A legnagyobb pusztítást Berlinben okozta, ahol háromszáz helyre riasztották a tűzoltókat.

– Napok óta mondogatták a kollégáim, hogy jön a vihar, elővigyázatosságból a felszíni közlekedést le is állították. Arra azonban senki sem számított, hogy a teljes közlekedés leáll, ilyen itt sosem fordult még elő. Berlinben rengeteg a fa, sok helyen az úttestre dőltek, utcákat elzárva, egymás után jártak a mentők és a tűzoltók is – számolt be a rendkívüli állapotról a német fővárosban élő István.

– Hazafelé tartottam, amikor lecsapott a vihar. Már nem járt a gyorsvasút, megteltek a csomópontok a buszokra várakozókkal. Hatalmas volt a káosz, egész Berlin megbénult. A nagy szélben lerepültek a virágcserepek az ablakokból, faágak szakadtak le. Olyan erővel fújt a szél, hogy percekig egy villanyoszlopba kellett kapaszkodnom. Hangosan imádkoztam, hogy egyben érjek haza – mesélte lapunknak a szintén Berlinben élő Ágnes. A vihar több észak-német településen is fennakadásokat okozott. Hamburgban és Brémában a vihar másnapján sem jártak a vonatok. A Schönefeld és Tegel nemzetközi repülőtéren jelentős késésekkel indultak a gépek. A péntek reggeli 6.55-ös Budapestre tartó járat négy óra késéssel szállt fel.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083974_auto_resized.png
origo.hu

Kipukkadt a lufi, vágott hangfelvételt közölt a feleségéről Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711707014
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090305_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711707014
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711707014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek