Istenfélő ember lett a börtönben a magyarbánhegyesi családirtó

Legkorábban kilencvenéves korában léphet ki a börtön kapuján a magyarbánhegyesi családirtó. A férfi, aki négy emberbe eresztett golyót, úgy gondolja: kivárja azt az időt.
Legkorábban kilencvenéves korában léphet ki a börtön kapuján a magyarbánhegyesi családirtó. A férfi, aki négy emberbe eresztett golyót, úgy gondolja: kivárja azt az időt.

Három éve rács mögött tölti az életét, és még legalább harminchetet ott is kell maradnia. A bíróság ugyanis jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte és kikötötte: legkorábban negyven év múlva kérheti feltételes szabadlábra helyezését.

T. Lajos egy ismerőse akkor azt mondta a Borsnak: a férfit nagyon megviselte a döntés, hiszen ügyvédjével azt szerette volna elérni, hogy a bíróság a jogerős ítéletben 20-25 év körüli büntetést szabjon ki. Így talán még lett volna esélye az újrakezdésre. Az ismerős szerint mostanra visszaköltözött T. Lajosba a bizakodás, és ki­jelentette: ha le is kell ülnie a negyven évet, ő akkor is kiszabadul. Márpedig ez azt jelenti, hogy kilencvenéves korában szívhat újra szabad levegőt.

T. Lajos négy embert lőtt le 2014 tavaszán, ketten meghaltak

Forrásunk szerint T. a vallásból merít erőt, teológiát tanul a börtönben, és nem mulasztja el az istentiszteleteket. Az persze na­gyon fáj neki, hogy énekes fia megszakította vele a kapcsolatot, és kislányát sem láthatja. Volt élettársa viszont látogatja.

A vésztői férfi 2014. május 15-én féltékenységében lelőtte második élettársát, Ad­­riennt, a nő kedvesét, Csabát, valamint az asszony édesanyját, Irént és annak élettársát, Józsefet. Csaba és Irén meghalt, Adrienn és József maradandó sérüléseket szenvedett.

Ismerőse szerint a gyilkosba visszaköltözött a bizakodás