Aktuális

Ismét lesújtott a Kennedy-átok – a nyolcéves kisfiú testét még keresik

Bors

Létrehozva: 2020.04.07.

A hatóságok megtalálták a csütörtökön kajakozás közben eltűnt Maeve Kennedy McKean holttestét. Ő a tizenegyedik, aki tragikus körülmények között hunyt el a politikuscsaládban.

Újabb tragédia rázta meg a nagy múltú Kennedy családot, kedden hajnalban ugyanis a marylandi Chesapeake-öbölben rátaláltak a 41 éves Maeve Kennedy McKean holttestére. Maeve a volt amerikai elnök, John F. Kennedy öccsének, az 1968-ban szintén merénylet áldozatává vált Robert F. Kennedy néhai igazságügy-miniszter unokája volt. A nő és nyolcéves kisfia április 2-án délután indult kenuzni kifejezetten erős szélben, miután játék közben egy labda az öbölbe esett. Néhány kilométerre a parttól még látták őket, ám ezután mindketten eltűntek, és egy nappal később előkerült felborult kenujuk. Maeve fiát, Gideont még keresik, de a hatóságok szerint szinte kizárt, hogy életben van.

Az Egyesült Államok egyik vezető politikusdinasztiáját az elmúlt közel száz évben temérdek sorscsapás érte, Maeve halálával együtt már tizenegy családtag vesztette életét tragikus körülmények között. JFK testvére, Joseph Kennedy Jr. a második világháborúban hunyt el 29 évesen, majd négy évvel később kitagadott húguk, Kathleen Franciaország felett zuhant le repülőgéppel.

Az egykori elnök fia, ifjabb John F. Kennedy 1999-ben szintén szintén légi baleset áldozata lett, illetve Robert két gyermeke sem él már, egyikük negyven- másikuk harmincéves kora előtt halt meg. Tavaly Robert F. Kennedy másik unokája, Saoirse Kennedy Hill halt meg drogtúladagolásban mindössze 22 évesen. A Kennedy-átok kifejezést először 1969. július 25-én, egy évvel Robert Kennedy meggyilkolása után mondta ki öccse, Ted, amikor a vele történt balesetről beszélt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135630_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27114_resized.jpg?avcount=1713283811
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

7 isteni finom sós palacsinta, amit imádni fog a család

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17128211_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Teljes útzár, súlyos baleset történt ebben a magyar városban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130239_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27122_resized.jpg?avcount=1713283811
origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134896_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Hat hete nyertem a lottón – egy új szabály miatt egy fillért sem láttam”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135373_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte