Aktuális

Intim helyen akasztotta fel magát a pszichiátrián György

Bors

Létrehozva: 2016.03.06.

A 26 éves fiú depressziós volt, de szülei szerint most is élne, ha az ápolók figyelnek rá. A kórház közleménye szerint az eset olyan intim helyen történt, ahol a nővérek nem tartózkodhatnak.

Felakasztotta magát egy 26 éves fiú az egri pszichiátrián. A fiú depressziós volt, de szülei szerint még most is élne, ha az ápolók munkaidőben nem a Facebookon lógnak vagy nem a körmüket festik - hallható a Tények riportjában.

A fiú anyja szerint a kórház dolgozói nem figyeltek eléggé depressziós gyerekükre, aki három hete került a kórházba. Depressziós volt, elhagyta a barátnője és állása sem volt. 

Apja szerint már az elejétől rosszul bántak vele. Miután felvették a fiát, az ágyhoz bilincselték. Hiába próbáltak beszélni az orvosokkal.

Az apa egy szombaton ment volna be a kórházba, de telefonáltak, hogy György felakasztotta magát a szobájában. A család feljelentést tett a rendőrségen.

A kórház közleményben írta, ők nem hibáztak és a tragédiánál külső körülmények játszhattak szerepet. Az öngyilkosság olyan intim helyen történt, ahol a nővérek nem tartózkodhatnak.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelki elsősegély számot! 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711671013
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089032_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Pokolian nehéz feladvány: ezt csak az emberek 1 százaléka tudja megoldani

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711671013
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711671013
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei