Aktuális

Ingyenfagyi jár egy kiló hínárért!

Mongyi Nikolett

Létrehozva: 2017.08.09.

Kevesebb, mint 15 perc szükséges ahhoz, hogy összegyűjtsünk annyi algát, amennyiért kapunk egy ingyengombócot Balatonalmádiban a kedvenc fagyinkból. A Honismereti és Városszépítő Kör szerint megelégelte a közösségi hálókon futó háborgásokat, mi­szerint a kánikula miatt megnőtt az algaszaporulat.

A helyiek úgy vélik, a város gondnoksága mindent megtesz azért, hogy fenntartsák a strand és környezete szépségét, de ennek ellenére úgy gondoltam, hogy a fürdőzők segítségükre lehetnének. A gyermekeknek jó szórakozási lehetőség és elfoglaltság, ha strandolás közben összegyűjthetik a fagylaltravalót.

Akadnak olyan fürdőzők a Balatonnál, akiket zavar a hínár, de így most már ők is tudnak tenni ellene. Éppen úgy, ahogy Benedek Gyuláné Emese és négy lányunokája. Bár őket nem zavarja a növényzet, mégis kaptak az alkalmon, és jól megszedték magukat a mo­szatból.  

– Kora reggel érkezünk mindig a strandra, amikor még nincs forróság és tömeg. Ekkor érdemes fürdeni, és most már gyűjtögetni is – mosolygott a nagymama. A gyerekek nagyon élvezték a játékot, és várják a hűsítő jutalmukat. A feladat adott: a betakarítás után el kell vinnünk az összegyűjtött hínárunkat a közeli strandkönyvtárhoz, ahol a zsákmányunkért fagylaltjegyet kapunk, amit beválthatunk egy étteremben.

Nem kötelező pont egy kilóval szedni, akinek ideje engedi, akár többet is hozhat, amit majd kellőképpen jutalmazni fognak. A rendhagyó fa­gyis akció jövő hét hétfőig tart.  

Nyalható a jeges alga

Olaszországban bevett szokás, hogy tengeri hínárból, azaz algából készítenek fagyit.
Előnye: segíti az anyagcserét és erősíti az immunrendszert.
Íme a recept: Hozzávalók: 40 dkg kó­kusz­tej, ¼ csésze juharszirup, 1 evőka­nál ka­kaó­bab és né­hány levél szárított alga
Elkészítése: Habverővel forgassuk össze a hozzávalókat, kivéve a kakaóbabot. Fedjük le, helyezzük a fagyasztóba négy órára. Tálalás előtt a tetejét szórjuk meg kakaóbabbal, hagyjuk 10-15 percet felengedni, hogy könnyedén lehessen adagolni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711693821
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089354_auto_resized.jpg
ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711693821
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711693821
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten