Aktuális

Ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók a helyközi közösségi közlekedésben

Címkék
koronavírus

Bors

Létrehozva: 2020.03.28.

A járványhelyzetben mutatott példás helytállásuk elismeréseként, munkájuk támogatása érdekében minden egészségügyi dolgozó korlátlan díjmentes utazásra jogosult a helyközi közforgalmú közlekedésben. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) elrendelése alapján az ingyenes utazási lehetőség a veszélyhelyzet megszűnéséig van érvényben. A kijárás korlátozásával összhangban módosulnak a helyközi közlekedési szolgáltatók menetrendjei, a járatok hétfőtől tanszüneti menetrendben közlekednek.

Az egészségügyi dolgozók a MÁV-START, a MÁV-HÉV, a GYSEV, a Volánbusz és más helyközi autóbuszos szolgáltatók járatait használhatják ingyenesen. A korlátlan díjmentes utazási jogosultság az egészségügyi szolgáltató vagy fenntartó által 2019-ben vagy 2020-ban kiállított „Utazási utalvány”, a személyi igazolvány és lakcímkártya együttes felmutatásával, utazási utalvány hiányában az egészségügyi szolgáltató vagy fenntartó által kiállított igazolással, vagy az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító hatósági igazolvánnyal vehető igénybe. Az ITM korábbi rendelkezése alapján az utazási kedvezményre jogosító, 2020. március 31. napjáig érvényben lévő igazolványok, igazolások és utalványok a veszélyhelyzet megszüntetését követő tizenötödik napig érvényben maradnak.

Az ITM a kijárási korlátozáshoz igazodva rendkívüli menetrendi módosítások bevezetését rendelte el a helyközi személyszállításban. 2020. március 30.-án, hétfőn üzemkezdettől minden járat hétköznapokon tanszünetes menetrendre áll át a balatoni többletjáratok nélkül, hétvégén pedig hétvégi közlekedési rend szerint közlekedik. A MÁV-START pótlás nélkül lemondja azokat a nemzetközi vonatokat, amelyek a határzárak miatt jelenleg is csak Magyarországon belül közlekednek, de nem szerves részei a belföldi közszolgáltatási rendszernek. A Volánbusz leállítja a kizárólag távolsági utazási igényeket szolgáló országos autóbuszjáratai közül azokat, amelyeknél az eljutási lehetőségek vasúttal megfelelően biztosítottak. A fővárosi agglomerációs járatok esetében a BKK hasonló intézkedésével összhangban 2020. április 1-jén, szerdán üzemkezdettől szombati menetrendet vezetnek be. A kijárási korlátozás szabályai szerint a másik embertől lehetőség szerint legalább másfél méter távolságot kell tartani a tömegközlekedésben is. Az előírás betarthatósága érdekében a helyközi járművek ülőhelyeinek kihasználtsága nem haladhatja meg a 30 százalékot.

A Volánbusz a közlekedők és munkavállalói védelmének érdekében megszüntette az autóbuszvezetők és az utasok közötti érintkezéseket, bevezette a mobil menetjegy vásárlást. A közúti közösségi közlekedési szolgáltató tovább keresi és folyamatosan fejleszti a készpénz- és érintésmentes fizetési megoldásokat. Az újabb korszerű eszközök alkalmazása előkészületben van, bevezetésük néhány héten belül várható, miközben az áprilisi bérletvásárlási időszak már a jövő hét elején megkezdődne. Ezért az ITM az autóbuszos társaság kezdeményezését támogatva jóváhagyta a Volánbusz járataira szóló március havi bérletek érvényességének meghosszabbítását 2020. április 15-éig.

Az egészségügyi dolgozók ingyenes utazási lehetőségéről, a menetrendi és egyéb változásokról a szolgáltatók saját csatornáikon részletesen tájékoztatják utasaikat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085934_auto_resized.png
origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711722617
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083947_auto_resized.jpg
ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711722617
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711722617
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét