Aktuális

Ingyen bevizsgálják az otthoni csapvizünket

Zs.V. , B. B. A.

Létrehozva: 2018.09.05.

Bárki beküldhet otthoni ivóvízmintát az Országos Közegészségügyi Intézethez, ahol térítés nélkül megnézik: van-e benne ólom.

Forrás: Thinkstock

Az ivóvíz az életben maradásunk alapja, ráadásul nagyon fontos, az egészségünket befolyásoló tényező. Alapvetően az a szolgáltatott ivóvíz, ami az épületekhez eljut Magyarországon, túlnyomó részben jó minőségű. Ám tudni kell, hogy a fogyasztónak is van abban felelőssége, hogy ez a jó minőség a saját lakásában, házában is megmaradjon. Ebben jelenthetnek problémát az esetlegesen még meglévő ólomcsövek. Ezeket jellemzően 1945 előtt, de még az 1970-es évekig is beépítették az ivóvízvezetékekbe. Emiatt adódhat olyan mennyiségű ólom is a vízben, ami akár az egészségre ártalmas is lehet – főleg kisgyerekeknél vagy várandós nők esetében.

Ennek a problémának a feltárására indította el az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) azt a programot, aminek keretében az embereknek lehetőségük van arra, hogy ingyenesen bevizsgáltassák az otthoni ivóvizük ólomtartalmát.

– Ez azért szükséges, mert az ólomnak nincsen semmilyen íze, szaga. Erről meggyőződni csak vizsgálati eredménnyel tudunk. Ha fémes ízt érzünk a vízben, az biztos, hogy nem ólom – magyarázta a Borsnak dr. Vargha Márta, az OKI vízhigiénés osztályának vezetője. A Nyitott labor nevű projekt idén kezdődött és három évig tart. Évente 1000 mintát tudnak díjmentesen megvizsgálni.

Gyerekek és várandósak nagyobb veszélyben

Komolyabb, akár életveszélyes betegséget az ólom szerencsére csak akkor okoz, ha nagy mennyiségben bejut a szervezetbe, vagy közvetlenül azzal dolgozunk. Dr. Kóczán István belgyógyász szerint ilyen nagy mennyiség nincs az ivóvizeinkben, de még így is vigyázni kell.

– Az anyag elsősorban a csontjainkat és az izmainkat támadja meg, de idegi problémákat is okozhat. A gyerekek és a várandósak nagyobb veszélyben vannak, mert az ő védekező mechanizmusaik gyengébbek. Régen sokkal nagyobb volt a vízvezetékek ólomtartalma, de erre már jobban figyelnek, így feltehetőleg nem viszünk annyit a szervezetbe, amennyi már komoly károkat okozna. Ráktól is csak akkor kell félni, ha közvetlenül, nagy mennyiségben kapjuk az ólmot – magyarázta a szakértő.

Ezt kell tennünk

1. Jelentkezzünk e-mailben az [email protected] címen!

2. A mintavételi csomagot személyesen lehet átvenni az OKI-nál, vagy e-mailben kérhetjük a postázását. A mérés ugyanis csak speciális eszközökkel végezhető.

3. A csomag kézhezvétele után saját magunk megcsinálhatjuk otthon a mintavételt, úgy, ahogy az a kipostázott tájékoztatóban le van írva.

4. A csomagot az OKI-hoz kell visszajuttatni személyesen, vagy elküldhető postán. A vidékieknek arra is van lehetőségük, hogy a területi kormányhivatalnál igényeljék a mintavételi csomagot.

Folyassa ki a pangó vizet!

Sokan a csapra szerelhető szűrőkre esküsznek. Dr. Vargha Márta szerint vannak olyan berendezések, amelyek alkalmasak arra, hogy kiszűrjék az ólmot, de nem mindegyik: – Éppen most folyik egy olyan vizsgálat, amiben azt szeretnénk megtudni, melyik berendezés alkalmas erre, melyik nem – árulta el a Borsnak.

Két tipp: 1. Hogy minél előbb felforrjon, sokan eleve forró csapvizet tesznek a fazékba, kannába. Szakértők szerint ez nem jó megoldás, mert a meleg víznek sokkal nagyobb a fémoldó képessége. 2. Érdemes főleg reggel kifolyatni egy kicsit (körülbelül egy percig) a csapot, mert éjszaka órákig pangott a víz a csőben. Azt ajánlatos növények lo­csolására, tepsi kisúrolására vagy felmosásra használni, hogy ne vesszen kárba.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134807_auto_resized.jpg
origo.hu

Pár ezer forintos háló miatt gyilkoltak meg egy férfit Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713267017
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17128633_auto_resized.png
metropol.hu

Kitálalt egy állatorvos: ezt az 5 kutyafajtát még akkor sem tartaná, ha fizetnének érte

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131312_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Soros elemzője kitálalt Magyar Péterről – ez nem fog tetszeni a baloldal új sztárjának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130547_auto_resized.jpg
ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134259_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713267017
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában