Aktuális

Indul a szezon! Két kilogramm medvehagymát vihetünk haza

Zs.V. 

Létrehozva: 2019.03.06.

Dörzsöljük meg a leveleket, és akkor rögtön kiderül, melyik növényt tartjuk a kezünkben.

Forrás: Veol.hu

Nem csak a gyöngyvirág, hanem a kikerics is problémát okozhat, ha medvehagymagyűjtésre indulunk. Azonban a gyakorlottak könnyen meg tudják különböztetni a növényeket.

Szedni lehet, árulni nem

Sok helyen már februárban is lehet szedni a medvehagymát, de az igazi szedési időszak márciusban kezdődik. A hónap közepén, végén sokan indulnak gyűjtögetésre, viszont a szabályokkal nem sokan vannak tisztában.

Az egyik például, hogy a leveleket úgy kell leszedni, hogy maga a növény még életben maradjon. Tehát nem szabad lecsupaszítani, és a gumóját szem szabad ilyenkor kivenni a földből. Vannak területek például, amelyek magánkézben vannak, ott nem ajánlatos szedni, az állami területekről pedig maximum két kilogrammnyit gyűjthetünk. Eladni nem szabad, kivéve, ha erre engedélyünk van, a csomagoláson pedig minden esetben fel kell tüntetni, hogy ki gyűjtötte vagy forgalmazza, a származási országot és egy kódot, amellyel azonosítani lehet az árut.

Nagyon sokan illegálisan adják el a medvehagymát, ezért a hatóság azt kéri, hogy vásárlás előtt minden esetben ellenőrizzük le csomagolást.

Hasmenés, kábultság 

A tavaszi szedésnek is meg vannak a maga veszélyei, sokan nem is gondolják, hogy mekkora. A medvehagyma leveleit könnyen összekeverhetjük a gyöngyvirággal sőt a kikericcsel is, mivel nagyon hasonlóak.

Azonban utóbbi kettő akár mérgező is lehet, ha nagy dózisban fogyasztunk el belőle. Általában két fázisban jelentkeznek a tünetek. Először rosszullét, hasi fájdalom, hasmenés, kábultság és zavartság lép fel. A pulzusszám csökken, de a vérnyomás emelkedik, és szívritmuszavarok lépnek fel. Ezután jön a második fázis, amely hirtelen követi az elsőt, ilyenkor a pulzusszám emelkedik, a vérnyomás pedig csökken. Ha a beteg nem kap orvosi segítséget, akkor a szíve akár le is állhat, ezért már az első tüneteknél szakemberhez kell fordulni.

A gyermekeknél hánytatással csökkenthetjük a gyöngyvirág felszívódását, viszont ha már aluszékony vagy zavart a tudata, akkor semmiképp sem szabad ezzel próbálkozni, mivel nagy a fulladásveszély. 

Védi a szervezetünket 

A medvehagyma az egyik legjobb tavaszi növény, amellyel feltölthetjük a kiürült vitaminkészleteinket. Rengeteg C-vitamint tartalmaz, amely erősíti az immunrendszert, így ellenállóbbak leszünk a tavaszi betegségekkel szemben. 

– Nagyon szeretik méregtelenítésre használni, mivel salaktalanító, vízhajtó hatása van, és beindítja az emésztőnedveket is. Vértisztító hatása is van, mivel hígítja a méreganyagokat a vérben, így ezek könnyebben ki­ürülnek majd, ezért a vérlemezkéknek is nagyon jót tesz.

– Emellett a magas vérnyomásra és a cukorra is nagyon jó. Tehát a szív- és keringésrendszerre, valamint az emésztésre is pozitív hatással van. Ha valaki szívgyógyszert vagy cukorra inzulint szed, akkor érdemes visszafogni a fogyasztást, mivel a medvehagyma erős, de ugyanez vonatkozik a szoptatós anyukákra és a terhesekre is – magyarázta Lencsés Rita gyógynövényszakértő.

Készítsen pestokrémet!

A pesto szósz alapja a medvehagyma, amelyhez tehetünk még fokhagymát, citromlevet, sót és olívaolajat. Ezt alaposan összeturmixoljuk, hagyjuk egy kicsit állni, hogy összeérjenek az ízek, és kenyérre kenve vagy mártogatósként már fogyaszthatjuk is. Az olívaolaj miatt sokáig tárolható, így nem kell attól félni, hogy idő előtt megromlik. 

Figyelje a különbséget!

– Ha a két levelet egymás mellé tesszük, akkor feltűnő lehet, hogy a medvehagyma levele vékonyabb és hosszabb, körülbelül 3-4 centiméter széles, kihegyesedő. Ezzel szemben a gyöngyvirágé „ducibb” körülbelül 6-8 centiméter széles, és fényes felületű.

– Ha már virágzanak, akkor könnyebb megkülönböztetni a két növényt, mivel a gyöngyvirágot mindenki ismeri. A medvehagyma virágai kicsi, csillag alakúak.

– Gyökerükben is van különbség: a medvehagyma gyökerénél fokhagymára hasonlító gerezdek vannak, míg a gyöngyvirág tarackos. 

– Ha megdörzsöljük a medvehagyma levelét, akkor az fokhagyma illatú lesz, míg a gyöngyvirágé szinte teljesen szagtalan. Ez az egyik legbiztonságosabb megoldás.

Tudta-e,

hogy a medvehagymának tényleg köze lehet a medvékhez? Egyes elméletek szerint az állatok a téli álmuk után ezzel a növénnyel töltötték fel a vitaminkészleteiket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713586511
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145671_auto_resized.png
metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145212_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713586511
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092213_auto_resized.jpg
astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713586511
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713586511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól