Aktuális

Indiát is bevenné alakjával a szexi Bettina

Hu-Zo

Létrehozva: 2014.11.26.

Az esélytelenek nyugalmával nyerte élete első versenyét 2010-ben Nagy Bettina, a fiatal lány akkor a Fitparádén diadalmaskodott, azóta viharos gyorsasággal indult be a sportkarrierje. Különböző kiírásokban három világbajnoki címet is begyűjtött. Az évek során jelentős izommal gyarapodott. 

– Nagyon szeretek súlyzóval edzeni és a diéta sem okoz nehézséget. Tudható volt, hogy kinövöm a lightos kategóriát. Sportmodell kategóriában és athletic physique kategóriában is nyertem már – mondja a 21 éves szépség, aki a negyedik vb-aranyát is szeretné begyűjteni. A versenyt december 5–10. között rendezik az indiai Mumbaiban.

– A fitneszkarrierem előtt táncoltam. Több évig hiphopoztam. Az egészséges életmód híve voltam, és ennek szellemiségében kezdtem el komolyan edzeni. Az első versenyemen az edzőm biztatására indultam el. Ez a díj hozta, hogy a következő évben részt vehettem az Arnold Schwarzeneggerről elnevezett versenyen, ahol magával a névadóval is találkozhattam – mondta Bettina, aki a felkészülésről is mesélt.

– Egy héten többször is edzek. Mindennap kardiózok, futok, hetente járok úszni. Sok drukkerem van, akiknek bizonyítani szeretnék. Karácsonyi ajándéknak sem lenne rossz a családom és a párom számára ez az aranyérem.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713529818
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713529818
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143358_auto_resized.png
metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713529818
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713529818
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor