Aktuális

Ilyen lesz Magyarország 2068-ban: drónnal utazunk és ruhát nyomtatunk magunknak

H. N. Zs.

Létrehozva: 2019.12.08.

A nem is annyira távoli jövőben olyan technikai vívmányok jelennek majd meg, amelyek gyökeresen megváltoztatják az életünket. Vajon mennyivel lesznek másabbak a mindennapok ötven év múlva?

Szűcs Tamás újságíró mintha maga is a jövőből csöppent volna ide. Úgy ismeri a fiatalok körében közkedvelt telefonos alkalmazásokat, mint a tenyerét, és eszében sincs papír alapú térképet használni, amikor ott van a kezében a mobilja.

Az eredetileg latin-történelem szakos bölcsész újságíró odáig van a technikáért. Olyannyira, hogy napi szinten olvas a fejlesztésekről és olyan tudósokkal konzultál, akik a jövőt kutatják. 

– Már 1968-ban léteztek azok a vívmányok, amiket most használunk. Persze az első e-mail még nagyon kezdetleges volt – kezdi az író. – Az én nemzedékem az utolsó, amelyik még rendesen meghal. Sőt tulajdonképpen már mi sem, hiszen ezer adat fennmarad rólunk. Képzelje el, hogy – fejlesztők szerint – ha valakinek a beszélgetéseit, fotóit, videóit, kommentjeit betöltenénk egy mesterséges intelligenciába a halála után, akkor olyan lenne, mintha azzal a valakivel beszélnénk. Az ő szófordulatait használná, és emlékezne rá, mit főzött 2020-ban.

Egy ember emlékezetét 2040–2050-re viszont lehetséges lesz memóriakártyára tölteni, így azt új eszközbe betáplálni. Ez a transzhumán, ami azt jelenti, hogy az embert túléli a saját memóriája.

A Szűcs Tamás fejében kialakult jövőkép teljesen elképzelhető ötven év múlva. Például hogy a fiatalok egy négyszáz mé­terrel Budapest felett lebegő, exkluzív szórakozóhelyen, a Felhőben buliznak majd.

– Van egy barátom, aki argonnal töltött ballonos léghajókat tervez. Egyszer tőle kérdeztem meg, ez lehetséges-e, és azt felelte, elméletben igen és elképzelhető, hogy néhány évtized múlva már a gyakorlatban is megvalósítható lesz – folytatja. 

Arról is beszélgettünk, hogy Amerikában már több pláza el­hagyatott, mert egyszerűen nincs szükség boltokra.

– A 3D-s nyomtató iszonyatosan gyorsan fejlődik. Ma már mindent ki lehet nyomtatni fémből és műanyagból. A jövőben például mindenki az otthoná­ban tud majd ruhát nyomtatni. A drónok pedig már léteznek, így nem tűnik olyan elrugaszkodottnak, hogy a jövőben ezek szállítsák ki a postánkat, a csomagjainkat, ugye? – világít rá Tamás.

Mivel már létezik okossütő, okostévé, okoskonyha, meg sem lepődök az okosszemüvegen, ami hanggal vezérelhető és mindenfélét meg lehet majd vele csinálni. Az előfutára is létezik már. Na és hogy miért Ta­mással beszéltünk a vízióiról? Mert Örkényi Ádám írói álnéven regényt írt egy olyan jövőről, ami a tudomány mai állása szerint teljesen elképzelhető. A 2068 – Éld az életem! című történet nem csak érzékletesen vetíti elénk a (kö­zel)jövőt, tele van váratlan fordulatokkal, a szereplőknek egy gyilkosságot is fel kell göngyölíteniük. S már a folytatás is tervbe van véve.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145415_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási szponzori szerződést köthet a Fradi egy hatalmas világvállalattal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713558615
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713558615
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143273_auto_resized.jpg
astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713558615
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713558615
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól