Aktuális

IKEA botrány: vakvezető kutyájával együtt vezették ki az üzletből Sándort

Bors

Létrehozva: 2019.09.19.

A 34 éves Széll Sándor az ismert lakberendező áruház éttermében szeretett volna étkezni, de ezt az egyik ott dolgozó hölgy ezt nem engedte.

– Nagyon kedves volt, de közölte a párommal és velem, hogy nem mehetünk be. A párom hiába hangoztatta, hogy Ikon vakvezető, így rá nem vonatkozik ez a szabály, a lány nem engedett minket tovább – meséli Sándor.

– Mondhattam volna, hogy hívja oda a főnökét, de – őszintén szólva – nem volt kedvünk úgy ott enni, hogy nem látnak minket szívesen. A kutyusomnál ott volt minden szükséges papír, a vakvezető-igazolványa is. A párom édesapja végül írt a panaszkönyvbe, aztán továbbálltunk – folytatta a férfi.

– A társadalom sokat fejlődött, arra is volt példa, hogy egy buszsofőr nem ismerte a vakvezető kutyákra vonatkozó szabályokat, de az utasok felvilágosították. Az ilyen pillanatokban nagyon megalázó helyzetbe kerülnek az érintettek. Fontos, hogy következetesen kiálljanak a jogaikért, ebben a mi szervezetünk is tud segíteni – meséli Mezősi Tamás, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola kuratóriumi elnöke.

Az IKEA a Blikk megkeresésére elismerte az esetet:

- Valóban és tévesen nem engedte be egyik munkatársunk a vásárlónkkal az étterembe érkező segítőkutyát. Lakberendezési vállalatunk tisztában van a szabályozásokkal, ám sokkal pontosabb tájékoztatásra van szükség a munkatársak körében. Mindhárom IKEA áruház kutya- és macskabarát (budaörsi áruházunkba más kiskedvencek is bevihetők), a segítőkutyák előtt pedig az éttermek, kávézók és bisztrók is nyitva állnak - írták a Blikknek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146194_auto_resized.jpg
origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713606311
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146146_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142347_auto_resized.jpg
vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713606311
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145140_auto_resized.jpg
travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713606311
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713606311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713606311
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban