Így szednek ki egy 24(!) éves pattanást - 18+ videó

pattanás
PUBLIKÁLÁS: 2016. április 01. 22:00
A beavatkozást még a ciszták és pattanások koronázatlan királynője, Dr. Sandra Lee is a legundorítóbbnak nevezte karrierje során.
Bors

Dr. Sandra Lee, akit a pattanások műtéti eltávolításának egyik legnagyobb szaktekintélyeként ismernek, a Doktorok című amerikai tévéműsorban mesélte el, praxisa során melyik három beavatkozás volt az, ami még őt is megrázta.

A videón először egy 5 éves zsírcsomó látható, ez egy nő felkarján pihent. Melody, aki a testén hordta a pattanást, ezt mondta.

– Még az esküvői képemen is látszott volna, de a fotóssal utólag eltüntettem a képről. De aztán rájöttem, Dr. Lee segítéségre szorulok, aki végül egy kis vágással megoldotta az esztétikai panaszaimat.

A második helyezett egy 20 éves ciszta, ami egy hölgy fejbőrén telepedett meg. Desiree még kislány korában verte be a fejét, és amiatt nőtt az a fejére egészen óriási méretűre.

– Az utolsó két évben már kezelhetetlen volt, akkora volt mint egy nagyobb tojás. De a doktornő nagyon szépen kitakarította a sebet.

Az első helyezett pedig Kristié lett, ő 24(!) éven keresztül a lábában növesztett egy lipómát teniszlabda méretűre. A pattanásnak barátai már nevet is adtak, egyszerűen csak Kramernek hívták.  Ez a képződmény még Dr. Lee számára is kihívást jelentett. Amikor ugyanis felvágta a bőr felszínét, vulkánként tört ki alóla a barna színű folyadék.

– Ekkor azt mondtam, úristen, ez sokkal nagyobb, mint először gondoltam.

A győztes Kristi telefonon azt mondta a műsorvezetőnek, hogy örül a győzelemnek, de a nézőktől elnézést kér, mert tudja, igencsak gusztustalan, amit láttak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.