Aktuális

Így pörgette a Szerencsekereket Orbán Viktor – videó

Bors

Létrehozva: 2015.10.27.

Nem mindennapi retró felvétel került elő a miniszterelnökről és Keleti Györgyi édesapjáról.

Orbán Viktor Fidesz-elnök, Keleti György honvédelmi miniszter és Mécs Imre, az SZDSZ politikusa forgatta a Szerencsekereket még 1997-ben. A felvétel később a vetélkedő utolsó, 2001-es adásának válogatásába is bekerült. Ezt az utolsó, 1798. adást pedig egy felhasználó feltöltötte a YouTube-ra.

Klausmann Viktor a felvétel tanúsága szerint a „NATO-expressz” tagjait köszöntötte. Ez arra utal, hogy az adás – bár pontos dátum nincs a videóban – 1997-ben készült, hiszen a NATO-csatlakozásról ekkor írtak ki népszavazást. A TV2-t is ugyanebben az évben indították, továbbá Orbán Viktor még ellenzéki politikusként, Keleti György pedig miniszterként szerepel. Ez 1998-ban, a Fidesz győzelmével változott meg.

Keleti György azt mondta, felesége és három gyermeke – köztük Keleti Györgyi és Andrea – szorít neki. Mécs Imre nyolc gyerekével büszkélkedik, a csak Viktornak szólított fiatal Orbán – ekkor mindössze 34 éves – szerényen megjegyzi: neki még „csak” három van. „Remélem, azért szurkolnak nekem” – tette hozzá.

Ekkor még valóban csak Ráhel, Gáspár és Sára született meg, Róza és Flóra későbbi gyerekek.

A politikusok szellemi vetélkedését az alábbi videóban tekinthetik meg 1:55-től. Az sajnos nincs benne, hogy mi volt a megfejtés, és hogy ki nyerte a játékot.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711634418
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082275_auto_resized.png
metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711634418
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088075_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711634418
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány