Aktuális

Így kerülhetőek el a generációs konfliktusok

Bors

Létrehozva: 2019.02.17.

Manapság szinte nincs olyan család vagy munkahely, ahol ne lennének félreértések, veszekedések a generációs különbségek miatt. Ami normális emberi reakció, de szerencsére kivédhető a korosztályok közötti konfliktus.

Előrelátás és humor

A serdülőkorúak szinte bármin fel tudják húzni magukat, főleg ha a szüleikről van szól. Sőt né­ha olyanokat is mondanak, amiket később lehet, hogy megbánnak, de ezt sosem fogják beismerni. A pszichológus sze­rint ez egy normális folyamat, azonban a szülőn múlik, hogyan kezeli a helyzetet.

– A tinédzser ahogy elkezdi bontogatni a szárnyait, saját véleményt formálni és a terveit megvalósítani, az mindig kötelező konfliktussal jár, mivel a szülői alapelvek ellen fordul. Minden új generá­ciónál fellép valami újdonság, ami még nem volt, ezért is okoz ez nagy fejtörést a szülőknek. De ha felkészülnének arra, hogy a gyerekük a kamaszkorban meg fog változni, akkor az sokat segíte­ne elkerülni a problémákat – magyarázta Csehák Hajnalka pszichológus. Szerinte sokkal könnyebb lenne, ha a felnőttek kellő bölcsességgel, előrelátással és humorral kezelnék ezt az időszakot, akkor könnyebb lenne átvészelni.

– Ez persze nem azt jelenti, hogy nem kell komolyan venni a gyerekünket, csupán nem szabad magunkra vennünk a kritikáját, és nem szabad megsértődnünk sem, ha valami olyat mond, ami rosszulesik ne­-künk. Mindig mérlegeljünk, melyik a jobb: ha egy jó nagy veszekedés lesz a családban, ami miatt romlik a kapcsolat vagy ha el­engedjük a fülünk mellett a kéretlen szavakat.

A vezetőségen múlik

A munkahelyen sem ritka a generációs különbségek miatti feszültség. A tapasztaltabb idősek hajlamosak türelmetlenségre az újonc fiatalokkal szemben, de az is előfordulhat, hogy egyszerűen csak féltik a munkájukat. Emellett a technika világában a tudás miatt is összekaphatnak az eltérő generációk.

– A mostani nézetrendszer szerint a fiatalság egy nagyon komoly előny, ami már alapból kiindulópontja lehet egy veszekedésnek. Az egyik probléma az, hogy a már régi motorosok nagyra tartják magukat, de a friss tudású és lendületes fiatalok ugyanezt érzik, hiszen nekik is megvannak az előnyeik. Sajnos ezeket a nézeteltéréseket nehéz négyszemközt megoldani, itt általában csak a vezetőség tehet rendet – tette hozzá a pszichológus. Sokat segíthetnének még a munkahelyi konfliktusokon a csapatépítő tréningek, de sajnos nem divat ilyen programokat szervezni, ha mégis, az sem mindig jár sikerrel. A szakértők szerint már az is eredményhez vezetne, ha a különböző korú kollégák egy jót tudnának együtt beszélgetni, vagy csak nyugodt körülmények között adnák át egymásnak a tudást. Ez abban is segíthet, hogy eloszlassuk az előítéleteket, ami sokszor már a bemutatkozáskor megpecsételi a kollegiális viszonyt.

Ezeket tartsuk szem előtt

- Inkább humorral kezeljük a nem kívánatos megjegyzéseket, soha ne vegyük magunkra!
- Próbáljuk meg megérteni a másik generáció problé­máit, szempontjait, ez sokat segíthet a konfliktus elkerülésében.
- Tanuljunk egymástól!
- Legyünk nyitottak, és beszélgessünk többet!
- Kérdezzünk sokat! Ezzel megismerjük a másik fél gondolkodását, amely közelebb hozhat egymáshoz.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132040_auto_resized.jpg
origo.hu

Filmre vettek egy imádkozó sáskát, de ami utána jött, arra senki sem volt felkészülve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713241816
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131696_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Igazi cukiságbomba: így szurkol Stohl Luca kislánya a meccsen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133074_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130515_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133197_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Izrael döntött: akár órákon belül megindulhat az Irán elleni válaszcsapás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713241816
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120845_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Beteljesülni látszik Baba Vanga két jóslata, ez vár még ránk 2024-ben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132650_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Hiába kiabáltam, hogy állítsák meg" – piroson tekert át a hároméves kecskeméti kislány

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

Új fejlemény a ráckeresztúri repülőbalesetben: ezért csapódhatott földbe a vezérigazgató gépe