Aktuális

Így előzze meg a téli sportsérüléseket!

Bors

Létrehozva: 2019.01.19.

<p>Bár a szakértők arra biztatnak, télen a szabadban is érdemes mozogni, ennek bizony megvannak a veszélyei. Síelés, korcsolyázás vagy akár szánkózás közben is érhet bennünket baleset.</p>

Nagyon jó családi programnak számítanak a téli sportok, azonban nem árt figyelni, hogy balesetek nélkül ússzuk meg a kalandot. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerint a téli sportbalesetek többsége azért történik meg, mert nem melegítünk be kellően, és csak félvállról vesszük a felkészülést és a megfelelő öltözködést. A leggyakoribb sérülést a térd, a kéz, a vállöv, valamint a fej szenvedi el, pedig ezeknek a többsége alapos bemelegítéssel és védőfelszereléssel megelőzhető lenne. 

Alaposan mozgassuk át a testünket!

Nemcsak azért fontos, hogy az izmokat átmozgassuk, hogy felkészüljenek a sportolásra, hanem azért is, hogy kellően bemelegedjenek, így kisebb a sérülés veszélye. A bemelegítés és a mozgás között csak pár perc különbséget hagyjunk, különben az izmok megint kihűlnek. A legfontosabb a váll, a hát, a has és a felső lábszár átmozgatása, de a karokat, a csuklót és a bokát is érdemes felkészíteni.

Legyen benne nyújtás, keringést fokozó gyakorlat, például ugrálás és alapos átmozgatás, például kar-, és derékkörzések! Ha az izomzatunkat, ízületeinket és ínszalagjainkat terhelés előtt alaposan megdolgoztatjuk, az esetleges baleset esetén jó esélyünk van arra, hogy ízületeink, illetve szalagjaink „csak” megnyúljanak, de ne szakadjanak el.

Kell a védőfelszerelés 

A síelésnél, korcsolyázásnál, hódeszkázásnál fontos, hogy legyen rajtunk védőfelszerelés, de futás közben vagy nordic walkingnál is szükség van a megfelelő öltözékre. A kényelmes, de meleg ruha alap, a sapka, sál és kesztyű elhagyhatatlan. Sérülésveszélyesebb spor­toknál a fejvédő sisak, térd- és könyökvédő elengedhetetlen, de ezeket a gyerekek is felvehetik akár szánkózás közben is. A szakértők szerint az in­nen-onnan kölcsönkért felszerelések megnövelik a sérülés kockázatát, mivel ezek nem illeszkednek megfelelően. Ennél sokkal jobb, ha bérlünk például sífelszerelést vagy korcsolyát.

Ha megtörtént a baj 

A szakértők mindig azt ajánlják, soha ne induljunk el télen egyedül sportolni, mivel ha baj történik, nem tudunk kitől segítséget kérni. 

Ha megütjük magunkat, zúzódásokat szerzünk, akkor azt hideg borogatással kezeljük, így felgyorsíthatjuk a gyógyulást, és a zöldessárga foltok is gyorsabban elmúlnak. Viszont ha a fejünk sérül meg, akkor kikerülhetetlen az orvosi vizsgálat, mivel az agyrázkódás gyanúja is felmerülhet.

A másik probléma a rándulás lehet, amelynek enyhébb formájánál nem történik nagyobb baj, de mindenképp be kell fejezni a sportot. Egy-két hónapos fáslizás után általában rendbe jön. Súlyosabb esetben a szalagok részben el is szakadhatnak, amit már erős fájdalom és duzzanat kísér. A járás ilyenkor nehezebb, de általában nincs szükség műtétre.

A ficam már problémásabb sérülés: ha az ízületek elmozdulnak, akkor annak helyretételét bízzuk orvosra. Ilyenkor az sem kizárt, hogy a csontok is sérültek.

Ezeket ne hagyja ki a táskájából

Ivóvíz, és meleg tea termoszban.

Váltózokni, ha szükség lenne a cserére.

Energiát adó élelmiszer, például müzliszelet, szendvics.

Telefon és powerbank (töltő) a biztonság kedvéért.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711720819
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711720819
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092213_auto_resized.jpg
astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711720819
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét