Aktuális

Igazi hős volt az elhunyt magyar hegymászó

Hu-Zo

Létrehozva: 2015.10.07.

A hegyről leereszkedés közben vesztette életét az 51 éves Benedek Zoltán, miután meghódította a világ nyolcadik legmagasabb csúcsát, a 8156 méter magas nepáli Manaszlut.

Mászótársát, a francia Jean Lucot 6800 méter magasból helikopterrel kellett lehozni. 

A hegyet, ahol Zoltán meghalt, gyilkos hegynek is nevezik. A The Himalayan Times című nepáli lap szerint ő a jelenlegi szezon első áldozata. Zoltán Székelyudvarhelyen született, de az alsó-ausztriai Neunkirchenben élt. Balázs Iván könnyeivel küszködve beszélt legjobb barátjáról a Borsnak.  

– Zoli egy igazi hős volt. Ötéves korában játék közben megsérült az egyik szeme, de ennek ellenére a legvadabb dolgokat csinálta. Ötszörös síugróbajnok volt Romániában. Közben motorokat szerelt, és szenvedélyes motocrossos lett. Együtt alapítottunk klubot, és 1985-ben hivatalosan is versenyzők lettünk. Szervezett egy viadalt, de a hivatal lefújta, ő pedig szégyenében kimenekült Ausztriá­ba. Kinn egy vasüzemben dolgozott, de a motocrosst sem adta fel. Aztán sportágat váltott, a feleségével sárkányrepülőzött. Egy fiuk és egy lányuk született, és Zoli a fiával is megszerettette a motorozást. A hegymászást kinn, az Alpokban kezdte. Egyszer lefagytak a lábujjai, de ez sem tudta eltántorítani a szenvedélyétől. Nem akartam elhinni, amikor felhívott az egyik barátom, és beszámolt Zoli tragédiájáról. Olyan volt ô nekem, mint a testvérem. Csak amikor már a harmadik telefont kaptam, akkor tudatosodott bennem, hogy igaz lehet a hír. Nem tudom, hogyan leszek képes ezt feldolgozni – mondta a székelyudvarhelyi Balázs Iván. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142857_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713511818
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138956_auto_resized.jpg
life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142540_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713511818
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121665_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713511818
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713511818
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült