Aktuális

Időjárás a héten: Még mindig ne rakja a szekrény mélyére a nagykabátot!

Bors

Létrehozva: 2017.04.24.

Hétfőn változóan felhős időre számíthatunk, napsütés eközben mindenhol várható. Záporra főleg északkeleten érdemes számítani, reggel 0 fok köré csökken a hőmérséklet, tehát több helyen várható talajmenti fagy. Délután viszont már 11 és 17 fok közötti értékeket mérhetünk, írja a Köpönyeg.

Kedden újra többórás napsütés lesz, amit gomolyfelhők zavarnak meg, néhol zápor is előfordulhat. A korábbi napokhoz képest változik az idő a az erős, néhol viharos DNy-i szél hatására, mert melegebb levegő érkezik hazánk térségébe, sokfelé mérhetünk 20 fok feletti maximumot.

Szerdán gyakran lesz erősen felhős az ég, de zápor, zivatar inkább még csak az északnyugati tájakon alakul ki. Meleg lesz napközben, 19 és 24 fok közé erősödik a hőmérséklet.

Csütörtökön ismét megvastagszik a felhőzet, beborul az ég, és nyugat felől egyre többfelé várható esőzés. Keleten zivatarok is előfordulhatnak. Erős lehűlés kezdődik: nyugaton már csak 10, keleten még 19 fok körül alakul a hőmérséklet.

Pénteken marad a borongós idő, főleg reggel és este valószínű csapadék, de számolhatunk vele egész nap. 10 és 15 fok közötti értékeket mutathatnak a hőmérők. Az ÉNy-i szél is megerősödik. 

A hétvégi időjárást is a lehűlés határozza meg.Szombaton még több helyen, vasárnap már csak szórványosan várhatóeső, zápor. Vasárnap viharossá fokozódhat az ÉNy-i szél. 12-13 fok körül alakulhat a hőmérséklet délután.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146195_auto_resized.jpg
origo.hu

UFO-k miatt riasztották a segélyhívót, a rendőrök sem hittek a szemüknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713603012
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146103_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146188_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713603012
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146288_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713603012
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713603012
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713603012
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban