Aktuális

Hűtlenségbe hajszol az új munkahelyi trend

Balajti Péter

Létrehozva: 2016.12.09.

Forrás: Thinkstock

Napjaink multi cégeire jellemző, hogy sokan munkahelyi viszonyba keverednek. Gelsei Bernadette döntésmentor nemcsak a ve­szélyről, de a megelőzésről is ad tanácsokat olvasóinknak.

Cél és eszköz

A munka és a szoros határidő összehangoltságot, folyamatos egyeztetést kíván a gyakran egy nőből és egy férfiból álló mini csapattól, nem egy esetben éjszakába nyúló túlórákkal. A munkatársak a hatékonyság miatt olykor együtt kávéznak, ebédelnek, együtt adják ki a gőzt. A helyzet varázsa pedig vonzóbb, mint a házastárssal való, munka utáni hullafáradt beszélgetések.

Munkahelyi mámor

A szavak és gesztusok já­tékát bizalmas érintések követhetik, s az ember egy olyan új világban találhatja magát, ahol ő van a középpontban. Ha mindez egy üzleti úton történik, a félrelépés esélye megnő. A megcsalás utáni önvádat ugyanakkor könnyen feledtetheti a munkahelyen újra meg újra egymásba botlás.

Véd a felkészültség

A döntésmentor szerint kulcsfontosságú, hogy az em­ber tudatosítsa magában a rá váró új munkahelyi helyzetet. Akaratlanul is több időt tölt majd mással, mint a párjával, ráadásul az érzéseit, gondolatait is előbb tudja közölni a kollégájával a párja helyett. 

– Egy információt visszatartani feszültséggel jár, mégis azt javaslom, tartogassa a mondandóját a szerelmének, még ha csak késő este is találkoznak, minthogy a kelleténél többet adjon ki magából egy munkatársának – tanácsolja Gelsei Bernadette.  – Apróságnak tűnhet, de segít abban, hogy megtartsa azt a határt, ameddig gond nélkül beengedhet egy idegent a saját életébe.

Csábít az álomvilág

Csak azért, mert valaki a munkahelyén jól kijön a kollégájával, még nem jelenti azt, hogy a munkatárssal jobb és szebb lenne az élet. Gelsei szerint az együttérzés és megértés álcája szintén veszélyes, ezért soha ne panaszkodjon a kollégájának a párjáról vagy a gyerekéről. Sőt! Hívja gyakrabban a szerelmét, hirdesse, hogy kapcsolatban él.

Olaj a tűzre

Ha a kétfős csapat munkáját siker koronázza, a közös ünneplés során szinte észrevétlenül más szemmel néznek egymásra a felek, a feszültségoldó alkohol beszédesebbé, kacérabbá teheti a két kollégát, akik könnyen megindulhatnak a csábítónak tűnő lejtőn...

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713517813
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713517813
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713517813
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143370_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ezeket a városokat a legjobb gyalog vagy bringával felfedezni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713517813
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713517813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor