Aktuális

Húsvéti hedonizmus karantén alatt – menü az ünnepi asztalra

Bors

Létrehozva: 2020.04.12.

Most, a bezártságban talán még nagyobb jelentőséggel bír, mi kerül az asztalra a hétköznapokban, és még inkább az ünnepi étkezések során. Ezúttal nem minden elemében egyszerű, de nagyon finom fogásokat ajánlunk.

Forrás: Shutterstock

Leves

Zurek – lengyel húsvéti leves

Hozzávalók (4 adag): 
1 póréhagyma
2 csokor petrezselyem
1 ek friss tárkony
10 dkg húsvéti sonka
8 dkg vaj
5 dkg liszt
1 l húsleves
1,5 dl fehérbor
3 dl tejföl
½ kk szárított tárkony

Elkészítés (35 perc): A vajat felolvasztjuk, megpirítjuk rajta a lisztet. Felöntjük a húslevessel és a borral, beletesszük a karikára vágott póréhagymát, majd felforraljuk. A tejföllel, sóval, borssal, szárított tárkonnyal és egy csipet cukorral ízesítjük. A zöldfűszereket apróra vágjuk és a levesbe keverjük, de már nem forraljuk tovább. A tányérba szedjük a feldarabolt sonkát, erre merjük rá a levest.

Főétel

Báránysült

Hozzávalók (4 adag): 
50 dkg báránycomb
5 gerezd fokhagyma
4 fej lilahagyma
3 szál rozmaring
1 citrom
1 ek olaj
1 tk só

Elkészítés (120 perc + pácolás): A báránycombot tűzdeljük meg a fokhagymával: szúrjuk fel a húst több helyen, és a ré­sekbe dugdossuk bele a meghá­mozott és hosszában négy részre vágott fokhagymadarabokat. A felaprított rozmaringot, a lereszelt citromhéjat, a citrom levét keverjük össze az olívaolajjal, majd dörzsöljük be vele a húst. Tegyük egy légmentesen záródó dobozba, és két óra hosszat hagyjuk állni a hűtőben. Amikor kivesszük a pácból, sózzuk meg. Helyezzük egy tepsibe, szórjuk köré a feldarabolt lilahagymát, és fóliával fedjük le. 200 fokra előmelegített sütőben, lefedve süssük egy órát, majd fedő nélkül, többször átforgatva, a szaftjával meglocsolva még félórát.

Köret

Tabbouleh saláta

Hozzávalók (4 adag): 
25 dkg kuszkusz
½ kk tengeri só
½ kk frissen őrült fekete bors
2 citrom leve
1 tk reszelt citromhéj
1 ek jó minőségű olívaolaj
1 csésze lilahagyma
1 csokor mentalevél
1 csokor petrezselyem
1 kisebb kápia paprika
1 kisebb kígyóuborka
15 szem koktélparadicsom
10 dkg fetasajt

Elkészítés (35 perc + hűtés): Egy serpenyőben szárazon, folyamatosan kevergetve enyhén pirítsuk meg a kuszkuszt, majd öntsük fel annyi vízzel, amennyit felvesz, kb. 3–3,5 deci. Sózzuk meg, és kevergetve forraljuk el róla a vizet. Amikor már csak kevés víz látható az edény alján, fedjük le és tegyük félre, amíg kihűl, ezt magába szívja, és teljesen megpuhul. Ez idő alatt daraboljuk fel a zöldségeket (a lilahagymát vékony szeletekre, a kápia paprikát csíkokra, az uborkát kockákra, a koktélparadicsomot félbe), a fetát közepes kockákra, aprítsuk fel a zöldfűszereket, és keverjük ki az öntetet a citromlé és az olívaolaj felhasználásával. A listában szereplő són és borson kívül ízesíthetjük egy kis csilivel vagy más csípős fűszerrel is. Ha a kuszkusz kihűlt, keverjük össze a salátát, és legalább egy órára tegyük a hűtőbe fogyasztás előtt. Hidegen tálaljuk.

Desszert

Narancskrémes répatorta

Hozzávalók (16 szelet):
15 dkg liszt 3 tojás
13 dkg cukor
3 sárgarépa
10 dkg dió
1 narancs reszelt héja
1 tk sütőpor
1 tk vaníliás cukor

A krémhez:
30 dkg mascarpone
5 dkg narancslekvár
1 narancs héja

Elkészítés: A tojássárgákat és a cukrot kikeverjük (benne a vaníliás cukorral). Beletesszük a reszelt répát, a darált diót és a narancshéjat, majd a liszttel összekevert sütőport. A tojások fehérjét pici sóval felverjük, és a masszába keverjük. 200 fokon kb. 30 percig sütjük, majd rácson kihűtjük. A krém hozzávalóit összekeverjük, és meg­­töltjük vele a félbevágott tortát.

A nagymama receptfüzetéből

Kalács

Hozzávalók
50 dkg fehér búzaliszt
2 dkg élesztő
1 késhegynyi

2 tojás
3 dl 1,5%-os tej
5 kk cukor
5 dkg vaj

Foszlós kalács – Elkészítés: 50 deka lisztbe belekeverünk langyos tejjel megkelesztett 2 deka élesztőt, késhegynyi sót, 1 egész tojást és egynek a sárgáját, valamint 4-5 kávéskanál cukorral elkevert langyos tejet, hogy jó gyenge tésztát kapjunk. Jól kidolgozzuk, míg szép sima lesz és hólyagokat vet. Ekkor részletekben lassanként beleöntünk 5 deka olvasztott, langyos vajat (ettől lesz foszlós a kalács), és újból simára dolgozzuk. A tetejét kissé meglisztezzük, és meleg helyen lassan megkelesztjük (legalább 45 perc, jól meg kell keleszteni, mert különben megreped). Belisztezett deszkán annyi részre osztjuk, ahány ágból fonni akarjuk. Fonás közben az ágakat megcsavarjuk (hogy ne nyíljon szét), majd zsírral kikent (vagy sütőpapírral bélelt) tepsiben újra megkelesztjük. Felvert tojással megkenve, lassú tűzön pirosra sütjük (min. félóra).

Rózsakalács – Elkészítés: A recept ugyanaz, csak itt kelesztés után kinyújtjuk a tésztát, majd hét csíkot vágunk belőle, amelyeket tetszés szerint ízesíthetünk (marcipán, kakaó). A csíkokat feltekerjük, és tortaformába ültetjük úgy, hogy köztük maradjon minimum egyujjnyi hely. Szintén hagyjuk a formában kelni, majd lassú tűzön megsütjük. Még forrón kenjük meg felmelegített lekvárral, attól lesz szép fényes.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147497_auto_resized.jpg
origo.hu

Újra hódít a retro butatelefon, pörögnek a Nokiák, Ericcssonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713630616
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143768_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27256_resized.jpg?avcount=1713630616
origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713630616
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713630616
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/PxjZ9F2sPI70UqFWvnitCE7p84fuU_mHHfmFiePqQUg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhNzIzM2QxZGE3MzQyYjA4MzI5ODU5YzQ2ODUxOTEy.jpg
Segítség

"Elvesztettük a reményt" - Nincs menekvés a szili romházból, mégis ott élnek Erzsébeték - Fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói