Húsevő baktériummal fertőzte meg betegtársa Anna nénit

Húsevő baktériummal fertőzte meg betegtársa Anna nénit

húsevő baktérium
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 24. 05:20
<p>Húsevő bakté­rium­mal fertőzött beteg mellé került műtétje után egy idős asszony. Hozzátartozói szerint a kórház hanyagsága miatt vesztette el a bal lábát.</p>
R. K.

Ha a kórház nem hibázik, édesanyámnak most nem kellene az életéért küzdenie – fakadt ki a Borsnak Koszonits Tibor. Az idős asszonyt érszűkülettel műtötték a fővárosi Bajcsy-Zsilinszky Kórházban. A beavatkozás sikerült, így a 68 éves Koszonits Jánosné Anna lábát nem kellett (volna) levágni. Kálváriája azonban ekkor kezdődött.

– A műtét után – ígéretükkel ellentétben – nem egy külön szobában, hanem egy kétszemélyes kórteremben helyezték el, majd pár nappal később hazaengedték. De hamarosan nagyon leromlott az állapota, óriási fájdalmai voltak. Visszavittük, a következő napokban többször is megoperálták. Végül azt mondták: komoly a baj, így le kell vágni térd felett a bal lábát – emlékezett vissza Tibor.

A férfi ezután úgy döntött, elszállíttatja az édesanyját.

– Borzalmas állapotok uralkodtak, a kórházi személyzet egy része pedig rettentően lekezelően viselkedett velük. Édesanyámat ráadásul a műtét alatt meglopták... Ezért hazavitettem a mosonmagyaróvári Karolina Kórházba, ahol már több mint nyolcvan napja fekszik. Addig semmilyen konkrét diagnózist nem mondtak, ott közölték: húsevő baktérium támadta meg a lábát.

Kiderült, hogy Koszonitsnét a műtét után egy MRSA-fertőzött asszonnyal tették egy szobába, aki hamarosan bele is halt a kórba.

– Döbbenetes, hogy erre nem figyeltek. Gyakorlatilag hagyták, hogy megfertőződjön. Mostanra borzalmas állapotba került. A kislányom és az édesapám is járt nála, ők is könnyen elkaphatták volna. Apám súlyos beteg, emiatt el is tiltották a látogatástól, amit nagyon nehezen visel – mondta a férfi, aki jogi lépéseket fontolgat.

A Bors megtalálta annak az elhunyt asszonynak a lányát is, akitől Tibor édesanyja a fertőzést elkaphatta. Timmel Tímea elmondta: a két beteg körülbelül egy hétig feküdt ugyanabban a kórteremben. Hozzátette: az orvosok velük sem közölték időben a fertőzés tényét, a benti körülményekre pedig nehéz szavakat találni.

Kerestük a kórházat is az üggyel kapcsolatban, de az orvosi titoktartásra hivatkozva elzárkóztak a nyilatkozattól.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.