Húsevő baktérium: perre biztatják Anna néni fiát

Húsevő baktérium: perre biztatják Anna néni fiát

húsevő baktérium
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 31. 04:10
R. K.

Belső vizsgálatot indított a Bajcsy-Zsilinszky Kórház egy húsevő baktériummal megfertőződött idős asszony ügyében. Úgy tudjuk, az intézményen belül nagy port kavart az eset, amely miatt mára Koszonits Jánosné a szakadék szélére került.

Ahogy korábban megírtuk, a 68 éves Anna nénit egy sikeres érszűkületműtét után egy szobába tették egy MRSA-baktériummal küzdő asszonnyal. A gyilkos kórral Koszonitsné is megfertőződött, amely miatt a bal lábát térd felett amputálni kellett. A fertőzés tényét az orvosok sokáig titkolták. Csak akkor derült ki, mielőtt fia, Koszonits Tibor átszállíttatta a mosonmagyaróvári Karolina kórházba. A családot a napokban arról tájékoztatták, hogy a kórházon belül azonnali belső vizsgálatot rendeltek el.

– Örülök, hogy történt előrelépés. Attól tartok azonban, hogy nem lesz igazi felelős, mert tűzoltásként ráverik az egészet valakire. Néhányan a kórházon belülről azt mesélték, hogy nagy cirkusz kerekedett az ügyből. Volt, aki arra biztatott, hogy ne hagyjam annyiban, vigyem tovább az ügyet, mert igazam van – mondta a Borsnak Tibor, aki már fel is vette a kapcsolatot egy ügyvéddel. Mindez azonban Anna néni állapotán nem sokat segít.

– Már több mint 90 napja fekszik Mosonmagyaróváron, mindenkitől elzárva, amely miatt teljesen magába fordult. Édesapám rendkívül nehezen viseli, hogy továbbra sem látogathatja. Az antibiotikum ráment a hallására, így csak úgy tudok vele beszélni, ha leírom, amit kérdezni akarok tőle. Szerencsére a húsevő baktériumot sikerült elűzni, de további kettő még jelen van a szervezetében – tájékoztatott a férfi. Kerestük a kórházat a belső vizsgálat elrendelésével kapcsolatban, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ. Az ügyre visszatérünk.     

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.