Aktuális

Hős: a legnehezebb időszakot menedzseli, miután férjét és a fiát elvesztette 

Bors

Létrehozva: 2016.09.23.

Rhian Burke életét egy leképzelhetetlen kettős tragédia árnyékolja be. Egyéves kisfia 2012-ben tüdőgyulladásban elhunyt, majd pár nappal később férje, Paul maga ellen fordult, mert úgy vélte, az ő hibája, hogy nem tudta megmenteni a gyermeke életét - írja a Mirror.

George a tragikus estén ugyanúgy játszott mint korábban bármikor, aztán egyszer csak összesett és a kórházban már nem tudták megmenteni az életét. A kisfiú életét H1N1 influenza oltotta ki, amely a hörgőit is megtámadta, amely rohamot okozott nála. A pár gyermeke elvesztése után nem sok támogatást kapott, bár a barátaik és a család próbáltak segíteni, de a fájdalmukat nem értették, hiszen nem mentek át rajta. “Paul magát okolta a történetekért, csak azt hajtogatta, hogy meg kellett volna mentenie a fia életét, hiszen ez a dolga egy apának” - mesélte Burke, aki mint mondta, nagyon sok kérdés maradt megválaszolatlanul fia halála után.

“Hogyan történhetett ez? Miért történt ez? Tudtunk e volna bármit csinálni? A mi hibánk volt?” - ezekre a kérdésekre egyikük sem kapott választ. Paul ezt a terhet nem bírta elviselni és fia halála után őt nappal öngyilkos lett. “Ha George halála nem is, de Paulé megelőzhető lett volna, ha kapunk segítséget” - mondta az asszony. “Valakinek el kellett volna jönnie az otthonunkba leültetnie minket és azt mondani: normális, hogy azt érzitek, hogy a ti hibátok, de ez nem igaz, mert...”

A nő féje halála után döntött úgy, hogy toboroz maga mellé szakembereket, akik gyermeküket elvesztő családokkal foglalkoznak, hogy ezzel elkerüljék a további tragédiákat. “18 hónap alatt 122 családnál voltunk” - mondta Burke, aki nemcsak betegségben elhunyt, de az öngyilkosságot elkövetett gyerekek családjával és az autóbalesetben elhunytak hozzátartozóival is foglalkozik a kollégáival. 

A 2 Wish Upon A Star szervezet szakszerűen foglalkozik a gyászolókkal és segíti csökkenteni az elszigeteltség érzését is az életben maradt rokonokban. A szervezet azt tervezi, hogy az egész Egyesült Királyságban elérhetőek lesznek azok számára, akiknek szükségük van rájuk. Ingyen, mert adományokból dolgoznak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090628_auto_resized.png
origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711719613
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092359_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ezúttal Deutsch Tamásba akart beleállni, de csúnyán felsült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711719613
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711719613
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét