Aktuális

Horvátország: indul a magyar népvándorlás

Bors

Létrehozva: 2017.05.19.

Forrás: AFP

Nagy dilemma a magyaroknak, hogy a Balatonra vagy Horvátországba menjenek nyaralni. Kiss Róbert Richárd turisztikai szakember szerint a kettőt nem érdemes összehasonlítani.

– Hogy csak egy nagyon egyszerű dolgot említsek, nem tudjuk a dalmáciai városokat Siófok mellé varázsolni, és a Balatonnál nincs tenger gyümölcse sem, legfeljebb csak hekk. Ugyanakkor a Balaton az édes vizével a kisgyerekes családoknak jobb lehet, a kiszolgálók magyarul beszélnek, és a tankolás is olcsóbb, ha csak odáig autózunk – mondta Richárd. Ami biztosra vehető, hogy Horvátországba ezen a nyáron is több százezren utaznak vakációzni, öt-hét óra alatt el lehet érni a kívánt célpontokat.

Plitvicei tavak

Ez még nem a tengerpart, de odatartva útba kell ejteni. Itt forgatták Gojko Mitic-csel a Winnetout. Ez a természeti képződmény nem véletlenül része a világ­örökségnek. Télen mesebeli jégfüggönyök alakulnak ki, tavasztól pedig elképesztő vízesések és tavak sokasága. A színek a Maldív-szigetek érzését hozzák. A vadregényes tájon minden évben eltéved néhány turista, akit keresni kell, erre érdemes ügyelni.

Dubrovnik

Ez már a tengerpart. A fallal körülvett belvárosi rész, a klasszikus óváros, az erőd, a vár csodálatos. Esténként jókat lehet barangolni az ódon várfalak között. A híres főutca mellett található a világ első patikája, a belső belvárosban pedig nyáron koncerteket tartanak. Napnyugtakor a tenger látványa varázslatos.

Zadar, Split és Trogir

Ezek a magyarok kedvenc helyei. Mindenhol érdemes ellátogatni a kikötőkbe. Esténként szép kis hajókat is láthatunk.

Isztriai félsziget

Ha ezt választjuk, fürdőzés közben ne hagyjuk ki Pulát és az ott található kolosszeumot. A világon kevés amfiteátrum  maradt meg ennyire épen. 

Zágráb

Horvátország fővárosa még mindig nem a tengerpart, de fontos. A Jelasics tér multikulturális helyszín lett fesztiválokkal, kirakodóvásárral. A mellette lévő kis utcában kiülős vendéglőkben, pizzériákban szórakozhatunk.

Krk-sziget

Ez az a hely, ahol nagyon sokféle strandot találunk. Itt viszont, ha ár-érték arányban gondolkodunk, jó előre foglalni kell szállást. Még világítótornyot is lehet bérelni. Azt vegyük figyelembe, hogy a tengerparti éttermek nem olcsók, de még mindig jóval olcsóbbak, mintha Olaszországba kirándulnánk.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711671013
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089032_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Pokolian nehéz feladvány: ezt csak az emberek 1 százaléka tudja megoldani

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711671013
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711671013
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei