Aktuális

Horrorbaleset Szolnokon: névnapján halt meg a mentőt vezető László

Bors

Létrehozva: 2018.06.29.

Bár a mentőautó megkülönböztető jelzéssel vitte a beteget a szolnoki kórház felé, mégis bekövetkezett a tragédia. Két halott, huszonkét sérült – hibázott-e valaki a végzetes ütközéskor?

A legborzasztóbb, amikor azokat éri tragédia, akik segíteni akarnak – foglalta össze egy hozzászóló a közösségi oldalon a tegnapelőtt történt megrázó szolnoki mentőbalesetet. Mint arról a Bors beszámolt: egy mentőautó és egy utasokat szállító autóbusz ütközött. A mentőautó vezetője és a beteg is életét vesztette, egy mentőápoló és egy mentőtiszt pedig életveszélyesen megsérült. Az autóbusz húsz sérültje közül egy embernek súlyos az állapota, két gyermek is megsebesült.

Szertefoszlott minden álom

Lapunk úgy tudja: az elhunyt mentős a Törökszentmiklósi Mentőállomás munkatársa volt. László nem ma kezdte a szakmát. Megdöbbentő, hogy a tragédia a névnapján történt. „Vele együtt szertefoszlott minden álmom. Ő volt a mindenem” – írta a Facebookon László egyik közeli ismerőse.

Szakemberek segítenek

A történtek feldolgozását segítő OMSZ-pszichológusok már a tragédia éjszakáján, a kollégák körében megkezdték munkájukat. Az életveszélyesen sérült bajtársak állapotáról folyamatosan tájékoztatják a mentődolgozókat, a közösség pedig egy emberként szorít a felépülésükért és osztozik az elhunytak hozzátartozóinak fájdalmában. Az Országos Mentőszolgálat a szolgálatteljesítés közben életét vesztett bajtársat saját halottjának tekinti.

„Soha nem fogom elfelejteni a közös szolgálatainkat, a sok apró hülyeséget! Nem telt el úgy műszak, hogy ne kellett volna megállnunk hazafelé a bolt előtt, hiszen mindig vettünk a kutyuskáknak valami finomat” – emlékezett vissza Lászlóra egy gyászoló kollégája.

A mentősök országszerte részvétüket fejezték ki kollégájuk tragikus ha­lála miatt, a két sérülttel kapcsolatban pe­dig azt kérik, gondolatban mindenki küldjön pozitív energiákat, hogy minél előbb felépüljenek. „Attila és Jani! Kitartást nektek, küzdjetek, sok dolgotok van még köztünk, nem adhatjátok fel! Mindenki bízik a gyógyulá­sotokban!” – üzente László kolléganője.

Hiába használt szirénát

A budapesti Honvédkórház in­tenzív osztályára szállított egyik mentős állapota a legutolsó információk szerint annak ellenére stabil, hogy életveszélyes, többszörös koponyatörést, bordatörést szenvedett, és egyéb sérülései is vannak.

Dr. Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő szerint rengeteg kérdést vet fel a baleset. Ki a felelős? Történt-e műszaki hiba? Hányadik órában teljesített szolgálatot a sofőr? Ezekre csak a rendőrség tudna választ adni, de mint megtudtuk, egyelőre az sem tiszta, hibázott-e egyáltalán valaki. A vizsgálat annyit már kiderített, hogy a mentőautó megkülönböztető jelzéssel haladt a szolnoki kórház felé, amikor a tragédia történt.

Budapestre is vittek sérültet

Kunetz szerint azonban az is fontos kérdés, hogy miért szállították Budapestre a két életveszélyes állapotú mentőst? „Szolnok nyilván kapott sok könnyebb sérültet, így már nem maradt kapacitása a súlyosakra. Néha a könnyű sérült a kórházi vizsgálatok közben átminősül súlyossá, hiszen az ottani diagnosztika felfedi a rejtett sebesüléseket is. Ezért kellett elvinni Szolnokról a súlyos sérülteket. De miért Budapestre és miért nem a feleakkora távolságban levő Kecskemétre?” – írta a szakértő a közösségi oldalon.

Az Országos Mentőszolgálat lapunknak úgy nyilatkozott: a gyanítható sérülések jellege miatt választották az országos intézményekben való elhelyezést.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090640_auto_resized.png
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711714516
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089821_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Olimpikonunk játszóterezett a kislányával, majd egyből érezte, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711714516
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711714516
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét