Horrorbaleset Akasztón: a gyerek­ülés a csomagtartóban hevert, a 3 éves Adriánnak esélye sem volt

Horrorbaleset Akasztón: a gyerek­ülés a csomagtartóban hevert, a 3 éves Adriánnak esélye sem volt

akasztó
PUBLIKÁLÁS: 2018. június 23. 05:10
A gyerek­ülés a csomagtartóban hevert, a sofőr pedig csak nyomta a gázt, miközben élettársa két kisfia mögötte utazott a száguldó autóban. A há­roméves Adriánnak esélye sem volt a túlélésre.
Bors

Borzasztó jelenetek játszódtak le szerda este fél tízkor a Bács-Kiskun megyei Akasztón: a Csengődi utca elején egy nagy sebességgel hajtó BMW sofőrje a kanyar után elvesztette uralmát a kocsi fölött, lesodródott az útról, és az árok mögötti kerítésbe csapódott. A kocsit Zoltán vezette, az anyósülésen az élettársa, Alexandra ült, hátul pedig a fiatal anyuka gyerekei, a hároméves Adrián és az ötéves Botond.

A kocsiban senki nem volt bekötve, a hatalmas csattanás után a legkisebb fiú kirepült az ablakon, s arccal a betonnak csapódott. A kiskőrösi és akasztói tűzoltók mellett három mentőautó érkezett a helyszínre. A 27 éves édesanya és az ötéves gyerek könnyebb sérülésekkel megúszta, a szerencsétlenül járt kisebbik fiút és nevelőapját – miután a katasztrófavédők kivágták a roncsokból – súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Sokáig küzdöttek az életükért, végül Zoltán állapotát sikerült stabilizálni, Adrián életét azonban már nem menthették meg. Szinte hihetetlen, de a balesetet követően készített felvételeken jól látszik: a rendőrök felnyitották a csomagtartót, ahol két gyermekülést is találtak. A használatuk esetén minden bizonnyal elkerülhető lett volna a legrosszabb...

A hivatalos szervek kiérkezése előtt a helyiek is próbáltak segíteni.

– A hatalmas csattanásra lettem figyelmes. A fiú édesanyja, miután kikászálódott a kocsiból, kétségbeesetten próbálta élesztgetni az eszméletlenül heverő gyermekét. Adrián nagyjából tíz perc után tért csak magához, kinyitotta a szemeit, de azt mondta, hogy nem lát semmit. A testvére keservesen sírt – mondta lapunknak az egyik szomszédos házban élő asszony, aki vízzel is próbált segíteni.

A család éppen a néhány kilométerrel odébb fekvő településre, Csengődre tartott, ahol Alexandra élt a fiaival. Már szinte célegyenesben voltak, amikor megtörtént a tragédia. A 29 éves kiskőrösi férfi az élettársa, látszólag nagy  a szerelem kettejük között, a gyerekek is szeretik. Egy békés kis utcában laknak, ahova Zoltán rendszeresen jár.

– Folyton száguldozott, már többször rá is akartam szólni a felelőtlen viselkedése miatt. Dübörögtette a zenét, mindig tudtuk, ha erre jár. Boti most megy majd iskolába, a kis Ad­riánt pedig mindenki imádta, olyan aranyos volt, ahogy integetett a kis kezével és köszönt is – mondta lapunknak egy neve elhallgatását kérő utcabéli.

Jártunk a családnál is, de az elviselhetetlen gyászukban nem kívántak nyilatkozni.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság halálos közlekedési baleset gondatlan okozása miatt folytat eljárást. Úgy tudjuk, a baleset után – a sérülései miatt – nem tudta megfújni a szondát a sofőr.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.