Aktuális

Horror Zuglóban: kocsijában ült az átvágott torkú férfi – frissítve

G. J.

Létrehozva: 2019.02.17.

Egy 60 éves férfi holttestét találták meg vasárnap délelőtt Zuglóban, az Egressy téren, egy bolt mellett parkoló kocsiban. A férfire egy környékbeli asszony talált rá, aki vásárolni indult a sarki közértbe.

Forrás: Bors

A helyiek lapunknak azt mondták, hogy először rosszullétnek hitték az esetet.

– A hölgy nekem azt mondta, hogy a férfi nagyon furcsa pózban ült a kocsi első ülésen. Egészen nyakatekert módon helyezkedett el. A hölgy először azt hitte, hogy az áldozat szívrohamot kapott, ezért kihívta a mentőket. Csak később derült ki, hogy a férfi valójában egy brutális gyilkosság áldozata lett - mondta a Borsnak a neve elhallgatását kérő lakó.

Úgy tudjuk, hogy a gyilkosság vasárnapra virradó éjszaka történhetett. A rendőrség tegnap még lapzártánk idején is helyszínelt, szalaggal kordonozták körül a teret, és egy sátorral takarták el a tett helyét a kíváncsiskodó tekintetek elől.

Egyelőre mindenki csak találgat arról, hogy miért kellett meghalnia az áldozatnak. A férfiről azt sem tudják, hogy a környéken lakik-e vagy csak ott parkolt le valamilyen oknál fogva. A közelben lakók lapunknak arról panaszkodtak, hogy az utóbbi időben gyakran látni gyanús alakokat feltűnni a környéken, többen úgy nyilatkoztak, hogy drogosok találkahelye az Egressy park. Ezért azt sem zárják ki, hogy az áldozat valamiféle kétes ügy miatt vált leszámolás áldozatává.

A Ripost úgy tudja, hogy a férfi nyakát elvágták. A lap munkatársainak a helyszínen nyilatkozott a férfi egyik rokona.

– A nagybátyámat ölték meg, Gyula bácsinak valaki elvágta a torkát – nyilatkozta a Ripostnak a nő. Ugyanakkor a holttestet megtaláló járókelő inkább azt valószínűsíti, hogy többször megszúrhatták a férfit. A rendőrség nagy erőkkel nyomoz.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711689016
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711689016
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087231_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szívszorító üzenetet posztolt T. Danny exe, Kecskés Enikő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711689016
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten