Aktuális

Horror: ürülék és szemét közt tartották az éhes gyerekeket a szüleik

kbv

Létrehozva: 2019.10.27.

A kicsik többször könyörgtek, hogy engedjék ki őket, mert éhesek, hiába.

Súlyos bűncselekményekkel vádolnak két felnőttet, akik összesen öt, 1-10 év közötti gyermeket tartottak irtózatos körülmények között.

A 22 éves Erik Perez-Viera és a 26 éves Diana Salbon a dél-karolinai Summervillle-ben hosszú időn át kínozta a kicsiket. A gyerekeket egy szobába zárták, amit lelakatoltak. A kicsiket hagyták a saját ürülékükben, amivel tele volt a szoba.

A gyerekek öten aludtak egy kétszemélyes ágyban, és a szobában volt még számos háziállat is ketrecben. Az ő ürüléküktől is szenvedhettek a gyerekek, a férfi és a nő természetesen az állatokat sem takarította ki, ahogy a szemetet sem.

A pár és a gyerekek albérletben éltek egy ház felső emeletén, alul pedig egy nő két másik gyerekkel. Azt egyelőre nem tudják a zsaruk, miként nem vehette észre ez a felnőtt, mi folyik a feje felett, de őt még nem vádolják semmivel.

A kegyetlen Eriket és Dianát az ingatlan kezelője buktatta le, aki ellenőrizni érkezett a házhoz. Az ingatlanos az emeleti hálószoba ajtaját zárva találta és onnan hallott két kicsit rimánkodni, hogy engedjék ki őket, mert éhesek.

A nő ezt megtagadta, ezért az ingatlanos értesítette a zsarukat. A rendőrök egy 3 és egy 5 éves gyereket szabadítottak ki onnan, és irtózatos bűzről számoltak be. A rajtaütéskor két másik gyerek iskolában, egy pedig orvosnál volt. Ugyan a rendőrök előzetes véleménye szerint arra nincsenek nyomok, hogy a gyerekeket verték volna, a két felnőttnek így is súlyos bűncselekményekről kell számot adnia a bíróságon.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138296_auto_resized.jpg
origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713402908
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109457_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133688_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Hálásak a britek a magyaroknak – mutatjuk, miért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133879_auto_resized.jpg
life.hu

Így vedd rá magad a mozgásra - Tanácsok lustáknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139190_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Hosszú Katinka már nem kivételezett személy, nem utazhat az Eb-re

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27157_resized.jpg?avcount=1713402908
origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713402908
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713402908
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139035_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kóbor János és Benkő László forog a sírjában” - Molnár György őszintén beszélt Cikivel való rossz viszonyáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713402908
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni