Aktuális

Horror: tisztába tette kisfiát az édesanya, amikor hirtelen leszakadt gyermek lába – 18+

Bors

Létrehozva: 2019.08.12.

Forrás: Facebook

Abigail Wardle féléves kisfia váratlanul nagyon beteg lett, ezért a féltő édesanya beszaladt vele a cleethorpesi kórházba.

A kis Oliver 48 óra alatt került válságos állapotba, és az orvosoknak akkor még ötletük sem volt arról, mi támadhatta meg a kisfiú szervezetét. Egyik percben még nevetett, majd elkezdett belázasodni, belilultak a végtagjai, és mire a kórházba értek vele, kómába esett.

so this happened today, not 1 but 2😱 4 and a half months and 2 teeth, where’s my tiny baby gone😭💙

Posted by Abbie Wardle on Thursday, January 10, 2019

– Egyik pillanatról a másikra elsápadt, láttam rajta, hogy valami nagy baj van. Addig sírt szegénykém, amíg már nem maradt ereje sem. Még enni sem tudott, annyira kimerült. Láttam, hogy elszíneződött a keze és lába, ezért megkértem egy nővért, hogy adjon egy zoknit, mert azt hittem, hogy fázik – mesélte a kétségbeesett édesanya. 

A kisfiú ekkorra már élet és halál között lebegett. Az orvosok felkészítették Wardle-t a legrosszabbra, és őszintén elmondták neki, hogy gyermekének nem sok esélye van a túlélésre. Mint kiderült, egy hónapokkal ezelőtti, nem jól kezelt torokgyulladás miatt szepszis támadta meg a kisfiú szervezetét. A fertőzés mostanra annyira elszaporodott, hogy a gyermek kezei és lábai befeketedtek és elkezdtek üszkösödni.

Az anya még ekkor is reménykedett fia gyógyulásában, és minden pillanatot a kis Oliver kórházi ágya mellett töltött. Egyik alkalommal, egy nővér segítségével próbálták átöltöztetni és tisztába tenni a gyermeket, amikor a kisfiú elfeketedett lába leszakadt, és az édesanyja kezében maradt.

Wardle szó szerint sokkot kapott, a nővér pedig elszaladt a legközelebbi orvosért, és azonnal a műtőbe tolták a kisfiút. Sajnos a kis Oliver mindkét lábát és kézfejét is amputálni kellett, de úgy tűnik, sikerült megállítani a fertőzés további terjedését.

i just can’t even explain how it makes you feel after what i’ve witnessed these past couple of weeks, we always knew...

Posted by Abbie Wardle on Monday, June 3, 2019

– Sokan nagyon sajnálnak minket azért, ami a kisfiunkkal történt, én mégis a világ legszerencsésebb anyukájának érzem magam. Oliver nagyon bátor és erős kisbaba, nem győzök hálát adni azért, hogy még mindig itt lehet velem. Hamarosan megkapja az első műlábát is, és hiszem, hogy teljes értékű életet tud majd élni – nyilatkozta reményekkel telve az édesanya.

null

null

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711692613
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091052_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711692613
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088075_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711692613
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090122_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten