Aktuális

Horror szenteste: meggyilkolta, majd befalta randipartnere nemi szervét a rém - 18+

Bors

Létrehozva: 2020.01.07.

Vérfagyasztó részleteket közöltek a hatóságok a brutális gyilkosságról.

Egy horrorfilm díszletei közé csöppentek azok a rendőrök, akik rátaláltak az ötvenéves kannibál áldozatára. A férfi egy társkeresőn ismerkedett - az első személyes találkozás azonban vérfürdőbe torkollott. 

A 25 éves, fodrászként dolgozó Kevin Bacon (aki csupán névrokonságban áll a híres színésszel) egy randiappon ismerte meg a nála kétszer idősebb, Michiganben élő Mark Latunskit. A két férfi először Latunski lakásán találkozott, december 24-én. Bacon szobatársa pár órával később kapott egy üzenetet a fiútól, hogy jól érzik magukat, és még marad egy darabig - azonban könnyen lehet, hogy ezt már a gyilkosa írta.

A rendőrséget végül a fodrász családja értesítette, miután karácsony napján nem jelent meg a családi ünnepi reggelin - számolt be az esetről a New York Post.

Kivégezte, majd fellógatta - a horror azonban ezzel még nem ért véget

Kevin Bacon holttestére Latunski lakásában találtak rá fejjel lefelé, a bokájánál fogva fellógatva a ház tetőgerendáira. Vérzett, megcsonkították. Az ötvenéves Latunski a rendőröknek bevallotta: először hátba szúrta randipartnerét, majd elvágta a torkát. Ezt követően felkötötte, majd levágta a heréit, és elfogyasztotta - indítékáról azonban nem beszélt. Ügyvédje szerint a férfi épelméjű.

Latunskit jól ismerték már a hatóságok: korábban már nyomoztak utána két gyermeke elrablása miatt, amikor a kicsiket az anyjuk engedélye nélkül tartotta magánál, illetve ki kellett hívni egy alkalommal a lakására a rendőröket, amikor egy vérző arcú férfi menekült tőle sikoltozva. Ez utóbbi esetben a férfi nem akart végül vádat emelni - írja a Heavy.com.

Mark Latunski korábban leállt azoknak a gyógyszereknek a szedésével, amit a mentális betegségeire (depresszió, paranoid skizofrénia) kapott - áll a férfi bírósági papírjaiban.

Latunskit gyilkossággal és a holttest megcsonkításával vádolják.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713497709
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142428_auto_resized.png
metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713497709
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713497709
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713497709
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141669_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze