Aktuális

Horror Pásztón: esküvőre készült a babáját megölő Mónika

B. B.

Létrehozva: 2018.01.11.

Egy híd alatt szülte meg kisfiát H. Mónika, majd lefejezte a babáját, a kicsi holttestét pedig elrejtette. Az nő egészségügyi iskolát végzett, pontos anatómiai ismeretekkel bírt.

Egész Pásztó döbbenten áll a háromgyermekes családanya, a 34 éves H. Mónika rémtette előtt. Az asszonyt a környezetében úgy ismerték, mint aki a fiainak él és imádja gyermekeit.

– Mindig hozta-vitte őket, játszott velük, úgy tűnt, jó anyja a fiúknak – mondta róla a szomszédja, Sántha Ferenc. – Még pár nappal a szörnyű eset előtt is találkoztam velük, Mónika együtt nevetgélt a kisfiával. Nem tudtuk, hogy a negyedik babáját várja – tette hozzá a szomszéd.

Mástól várt gyereket?

Úgy tudni, hogy az asszony nem a párjától várta a picit, ezért akarta eltitkolni János elől a terhességét. A helybeliek szerint nem először merült fel, hogy Mónika félrelép.

– A legkisebb fia születése után is felröppent a pletyka, hogy nem Jani a kisfiú apukája. Végül együtt maradtak. Szegény Jánost csodás apának ismeri mindenki, Móni első kapcsolatából származó fiát is a sajátjaként neveli – árulta el az asszony egyik nőismerőse.

Úgy tűnik, hogy ezután rendeződtek a viszonyok, ugyanis az asszony a horror előtt pár nappal még vidáman tervezte az év végére kitűzött esküvőjét. János ugyanis decemberi születésnapján akarta őt feleségül venni.

Kutya talált a fejre

Ismeretes: az asszony a szülés után levágta újszülött fia fejét, pár utcával arrébb egy kutya talált a testrészre. A Bors információi szerint egymaga, a patak mellett, egy híd alatt hozta világra a kisfiút. Nem csoda, hogy egyedül is boldogult, hiszen egészségügyi szakközépiskolát végzett. Így aztán pontos anatómiai ismeretekkel rendelkezett, amely a fej sebészi pontossággal végrehajtott levágásában is segítette.

A zsaruk hétfőn késő estig keresték a gyermek maradványait, átvizsgálták a patakot, Mónikáék házát pedig keresőkutyákkal kutatták át, de azt egyelőre nem tudni, megtalálták-e a testet. A Bors ez ügyben megkereste a rendőrséget, de nem kívántak nyilatkozni.

Nem tudják az igazat

Még teljes sokkhatás alatt vagyok, fel sem fogtam, mi történt – mondta tegnap lapunknak M. János, az asszony élettársa. A gyerekeket én nevelem fel, Móni előző házasságából származó kisfiát is, hiszen én nevelem születése óta, nekem ők hárman a legfontosabbak. Még nem tudják, mit tett az anyjuk. Márknak ugyan elmagyaráztam, hogy az anyukájuknak a rendőr bácsikkal és nénikkel kellett mennie, de az okát nem mondtam el – mondta a könnyeivel küszködve János.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713526219
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713526219
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132218_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713526219
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713526219
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor