Aktuális

Horror: idős nőket rabolt el és erőszakolt meg a profi sportoló

Bors

Létrehozva: 2018.06.17.

A 34 éves játékos legidősebb áldozata 86 éves volt.

Igen komoly vádakkal kell szembenéznie a kétezres évek egyik ismert NFL-játékosának: az ifjabbik Kellen Winslow ugyanis a hatóságok szerint olyan bűnöket követett el, hogy innentől nem sokan fogják tisztelettel emlegetni az egykori amerikaifutball-játékos nevét.

Winslow ellen ugyanis - többek közt - többrendbeli nemi erőszak és emberrablás, valamint erőszak kísérlete a vád. Legidősebb áldozata pedig 86 éves. 

A sportolót múlt pénteken tartóztatták le, miután betört egy mobilotthonba San Diegóban. Noha elhajtott a helyszínről, a zsaruk - személyleírás alapján - nem sokkal később elfogták. Azt, hogy ellopott-e valamit, és ha igen, milyen értékben, nem hozták nyilvánosságra - a 34 éves Winslow azonban állította, nem ő volt az elkövető, letartóztatása csupán rasszista profilozásnak köszönhető. 

50 ezer dolláros óvadékkal engedét ki - ám szűk egy héttel később újra kattant a kezén a bilincs. Ezúttal ráadásul jóval súlyosabb vádak miatt. A hatóságok szerint a férfi márciusban egy 56 éves, májusban pedig egy 59 éves nőt rabolt el, tartott fogva és erőszakolt meg. Emellett júniusban további két - 71 és 86 éves - asszonyhoz tört be azzal a szándékkal, hogy megerőszakolja őket.

A vádirat szerint egyik áldozata egy hajléktalan nő volt, akit az autójába kényszerített, majd ott megfenyegette, hogy megöli, ha nem engedelmeskedik neki - valamint akkor is végez vele, ha áldozata esetleg a rendőrséghez fordulna.

Ha a vádpontokban bűnösnek találják, akkor az öt csapatban tíz évadot játszó exsportoló életfogytig tartó börtönbüntetésre számíthat - írja a Daily Mail. A vádak súlyosságát mutatja az is, hogy a bíróság elutasította az óvadék letételének lehetőségét - azaz Winslow a rácsok mögött várja ki a tárgyalást.
Az NFL-ben egykor tight end pozícióban pályára lépő játékos a bíróságon ártatlannak vallotta magát az ellene felhozott vádpontokban.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145088_auto_resized.jpg
origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713588611
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145283_auto_resized.jpg
vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713588611
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713588611
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713588611
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól