Aktuális

Horror: először megcsalta, majd felgyújtotta feleségét

Bors

Létrehozva: 2016.12.16.

<p>Később azt mondta: a nő csak szalonnás szendvicset akart csinálni, abba halt bele.</p>

Ítéletet hoztak annak a 40 éves férfinak az ügyében, aki február 13-án leütötte, majd felgyújtotta feleségét essexi otthonukban. Darren Byrne azt követően döntött úgy, hogy végez párjával, hogy az asszony rájött: a férje megcsalja. Byrne, amikor lebukott, megígérte, hogy megszakítja a kapcsolatot szeretőjével, a szintén házas Deborah Houlihannal, ám ezt végül nem tette meg. Maria Byrne megtalálta azt a telefont, amin a férfi a szeretőnek üzengetett - mire az támadásba lendült.

Leütötte feleségét, gyúlékony anyaggal locsolta le, majd felgyújtotta. Ezt követően tárcsázta a segélyhívót, és azt állította: míg ő a kutyát sétáltatta, az asszony szalonnás szendvicset próbált csinálni - a szalonna sütése közben azonban baleset érte, és felgyújtotta magát. A történet azonban csupán a boncolásig állta meg a helyét...

Charles Gratwicke bíró kegyetlen és könyörtelen tettnek bélyegezte Darren Byrne tettét, kiemelve, hogy felesége fél órán keresztül szenvedett. Noha a férj végig tagadta tettét, a bíróság végül bűnösnek találta. A héten kiszabták rá az ítéletet is: életfogytig tartó börtönbüntetés. Byrne leghamarabb 24 év múlva szabadulhat - írja a Sun.

A pár két gyermeke egyébként a gyilkosság alatt a nagyszülőknél volt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713527413
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713527413
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141583_auto_resized.png
metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713527413
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713527413
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor