Horror Csepelen: családja sem tudja, miért végzett magával Szabolcs

Apósa maga sem tudja, hogy miért végezhetett magával a veje. Könnyes sze­mekkel, résnyire nyitott ajtónál elmondta: minden rendben volt Szabolccsal, így számukra sem fog sosem kiderülni, hogy mi lehetett a horrorfilmbe illő öngyilkosság oka.

Szabolcs hétfőn, kora délután vetett véget életének

Az összes lakót megrázta egy hétfőn történt brutális öngyilkosság a XXI. kerületben. Ahogy a Bors elsőként megírta: a Katona József utcában egy negyedik emeleten lakó férfi felvágta az ereit, a nyakát is megszúrta, végül pedig felakasztotta magát. A folyamatosan vérző holttest hosszú ideig belógott egy harmadik emeleti erkélyre, mígnem egy szemben lakó értesítette a rendőröket. A házban mindenki csak találgat. Szabolcsot jóravaló embernek ismerték meg.

– Sok­kolt minket ez az öngyilkosság. Körülbelül három éve laknak itt albérletben a negyediken. Mindig illedelmesen köszöntek. Volt, akinek a férfi a szatyrát is segített felvinni, reggelente pedig rendszeresen elkísérte az iskolába az első osztályos kisfiukat. Hétfő kora délután viszont nagy dörömbölésre lettem figyelmes. Két rendőr próbálta betörni az ajtajukat. Végül három óra után az alatta lévő lakásból hozták ki. Csupa vér volt az egész lépcsőház, rengeteg nyomozó volt itt. Az mondták: egy ruhaszárító zsinórral akasztotta fel magát – mesélte a harmadik emeleten lakó Erzsi néni a Borsnak, aki a többi lakóhoz hasonlóan nem tud biztosat az okokról.

– Annak idején először Mária költözött ide, Szabolcs körülbelül csak egy éve lakott itt. Nem volt közöttük családi viszály, nyugodt, csendes, ám zárkózott életet éltek – mondta az idős asszony.

VAN SEGÍTSÉG!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116 123 ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a suicidprevencio.hu weboldalt!